Victor Piţurcă: három pontért jöttünk Budapestre
A román válogatott csütörtök délelőtti egy órás edzése után a Puskás Ferenc-stadion gyepe minősíthetetlen állapotba került, jobban hasonlított egy rizsültetvényre, mint egy falusi focipályára. Az edzést követő hivatalos sajtótájékoztatón a játékkörülmények, valamint a román-magyar történelmi ellentét visszatérő kérdés volt a média képviselői részéről, ám sem Victor Piţurcă vezetőedző, sem Adrian Mutu, a románok csatára sem kívánt hosszasan elidőzni a „külső körülményeknéll".
„Szép játékot és jó eredményt várok. Személy szerint nem értek egyet a magyarokat sújtó zártkapus büntetéssel, a labdarúgásnak nincs sava-borsa, ha üres lelátók előtt játsszák" – fogalmazott a román szakember. Hozzátette: a trikolórok három pontért érkeztek Budapestre.
Piţurcă nem értett egyet azzal az újságírói felvetéssel, hogy a magyar fél szándékosan rontotta le a Puskás-stadion gyepét, hogy az Egervári-legénység fizikális fölényét érvényesítse. „Mindkét csapatnak ugyanezen a pályán kell játszania és az sincs kihatással a teljesítményünkre, ha a stadion körül a magyar szurkolók ellenséges hangulatot teremtenek. Egyszóval, nem érdekelnek a külső tényezők, a két ország rivalizálása, nyerni akarunk" – ismételte meg a román válogatott edzője.
A kolozsvári zászlóégetéssel kapcsolatban Piţurcă megjegyezte, tudomása szerint ennek nincs köze a válogatotthoz, a történtek a két vasutas klub közötti rivalizálással magyarázhatóak.
A román tréner szerint a mérkőzés alakulásától függ, hogy elégedett lenne-e egy döntetlennel. Szerinte elképzelhető, hogy a játékosoknak lanyhul a koncentrációja a zártkapus, nézők nélküli összecsapáson.
„Még van öt forduló, 15 pontért szállunk harcba, tehát sok minden előfordulhat. Törökország még mindig nagyon veszélyes csapat, mondhatni erősebb, mint Románia vagy Magyarország. Ennek ellenére elmondható, ahogy aki több pontot szerez a magyar-román duplából, az jó eséllyel beérhet a második helyre Hollandia mögött" – tette hozzá a román szakember.
A trikolórokat várhatóan a Tătăruşanu – Tamaş, Chiricheş, Goian, Radu – Pintilii, Bourceanu – Torje, Grozav, Mutu – Stancu összeállításban küldi pályára Piţurcă péntek este.
Mutu: megérdemlem a válogatottságot
Adrian Mutu, a válogatottba visszatérő román futballista elárulta, hogy jó formában van, fizikálisan nagyon igénybevevő mérkőzés elé néznek, hiszen a magyarok nagyon jó fizikummal rendelkeznek. Személyes bizonyítási vágy is fűti, szeretne nagyon jó teljesítménnyel előrukkolni. „Nagyon jól emlékszem a 1999-es román-magyarra, ahol Hagi 'királyi' teljesítménnyel tért vissza a válogatottba" – engedett teret a román újságírók hasonlatának a francia Ligue 1. Ajaccio középpályása.
Mutu arra kérte a magyar szurkolókat, hogy ne próbáljanak meg erőszakkal bejutni a stadionba, hiszen a házigazdák akkor 0-3 elveszítenék az összecsapást. Hozzátette: a pénteki mérkőzés szempontjából nincs jelentősége az örökmérlegnek, annak, hogy a magyarok 1981 óta nem nyertek a trikolórok ellen. „Magyarország a csoport meglepetése, mindannyian arra számítottunk, hogy a törökökkel harcolunk a második helyéért" – dicsérte az ellenfelet Mutu.
Piţurcă a maszol.ro-nak: nincsenek értékes erdélyi magyar játékosok. „Nincsenek olyan magyar nemzetiségű játékosok, akik megérdemelnék azt, hogy behívjam őket a válogatottba. Nálam kizárólag a játéktudás dönt, ha jók lennének, akkor itt lennének” – válaszolta Victor Piţurcă a maszol.ro kérdésére. A román válogatott edzőjétől azt szerettük volna megtudni, mivel magyarázza azt, hogy Selymes Tibor visszavonulása óta, azaz több mint tíz éve nincs egyetlen olyan magyar nemzetiségű futballista sem, aki állandóan szerepelne a nemzeti alakulatban. Mint ismert, a két világháború között a román válogatott gerincét magyar nemzetiségű játékosok alkották, és azután is folyamatosan volt egy-két képviselője a romániai magyarságnak a labdarúgó válogatottban.