Három előadás Marosvásárhelyen a Színházi Világnap égisze alatt

Március 27-én 19.00 órakor a Mélyben (Éjjeli menedékhely) című nagytermi előadással és közönségtalálkozóval, március 28-án 17.00 órakor pedig a Rómeó és Júlia című kistermi, illetve 20.00 órától a lengyel és román nyelvű Miłka című meghívott produkcióval ünnepli a Színház Világnapját a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata.

Mélyben – világnapi üzenetekkel és közönségtalálkozóval

A Keresztes Attila műveszeti igazgató rendezte Mélyben (Éjjeli menedékhely) című nagytermi előadást tűzte műsorára a Színházi Világnap alkalmából a Marosvásáhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata március 27-én 19.00 órától. Az előadásra a Delly Ferenc bérletek tuljadonosait várja a társulat, a fennmaradó helyekre pedig jegy váltható.MELYBEN Ejjeli menedekhely BanyaiKelemenBarna VargaAndrea foto Biro Istvan masolat

Az előadás előtt a színház előcsarnokában a Nemzeti Színház két színművésze tolmácsolja az ünnepi alkalomból megfogalmazott üzeneteket: Dario Fo olasz drámaíró gondolatait Moldován Orsolya, a Román Színházi Szövetség (UNITER) elnökének, Ion Caramitrunak gondolatait pedig Elena Purea olvassa fel.

Előadás után közönségtalálkozóra kerül sor a színház előcsarnokának emeleti részén. A Menedékhelyek című fotókiállítás környezetében megszervezett beszélgetést B. Fülöp Erzsébet színművész moderálja.

Rómeó és Júlia – ingyenes előadás március 28-án 17.00 órakor a Kisteremben

A Színházi Világnap alkalmából megtartott előadássorozatba tartozik a Rómeó és Júlia című kistermi produkció is március 28-án 17.00 órakor. William Shakespeare tragédiáját Porogi Dorka rendezte és felnőtt nézőknek ajánlott.ROMEO ES JULIA BFulopErzebet GecseRamona TompaKlara foto Rab Zoltan

Az előadásra – az ülőhelyek függvényében – ingyenes a belépés. Az érdeklődőknek a színházi jegyirodában, illetve jegypénztárban kell előjegyzést kérniük ezt követően pedig 0 lej értékű jegyet kiváltaniuk.

Miłka – vendégelőadás a Lengyel Intézet támogatásával

Március 28-án 20.00 órakor a Miłka című lengyel és román nyelvű vendégelőadás tekinthető meg a Nagyterem színpadán, a bukaresti Lengyel Intézet támogatásával. Az előadás időtartama: 40 perc. (A színház műsoros plakátján meghirdetettekkel szemben az előadás műszaki okok miatt nem feliratozható). A Miłka című one-man show Michał Walczak fiatal lengyel drámaíró Homokozó című darabján alapul, amely a legjátszottabb lengyel kortárs drámák egyike.MILKA lengyel vendegeloadas plakat

Az eredetileg kétszereplős dráma egyik figuráját, Miłkát eltávolították a történetből, csupán Protazek maradt a maga szétdarabolt világával. Ennek a világnak a hozzá legközelebb álló egyik darabkája a játékok univerzuma, jellegzetes alakjával Batman-nel.

A történet szereplője lengyelül mutatja be a fájdalmat okozó, gátlásokat támasztó, egyedüllétre ítélő valóságból való menekülést, amely csak az övé.

Eközben a másikkal, embertársával való kapcsolatteremtésének kísérletét, az utolsó erőfeszítést a társa előtt való kitárulkozásra Protazek egy számára idegen nyelven játssza. Megkísérel kommunikálni egy olyan nyelven, amelyet nem ismer.

Mindemellett a két világ egymásba fonódik. Ha az egyikben történik valami, az hatással van a másikra is. Ez a folyamat lehetővé teszi, hogy a néző kövesse a történet központi témáját, haladjon az elbeszélés mentén.

Krzysztof Grabowski monodrámája a teljes egyedüllétről, az önkeresésről szól. Egy olyan személyről, aki nem találja önmagát, nem tudja megmondani, kire van szüksége, és amikor kitalál magának egy társat, nem tud vele élni.

Az előadás által nyert elismerések:

- Egy Színészes Színházak Nemzetközi Fesztiválja, Moszkva (Oroszország), 2010 – II. díj
- Egy Színészes Színházak Nemzetközi Fesztiválja, Toruń (Lengyelország), 2010 – közönségdíj
- Egy Színészes Színházak Nemzetközi Találkozója (WROSTJA), Wrocław (Lengyelország), 2010 – I. díj
- Lengyelországi Egy Színészes Színházak Fesztiválja (OFTJA), Wrocław, 2009 – I. díj

Jegyeket a Kultúrpalota jegyirodájában keddtől péntekig 12.00-17.30 között (telefon: 0265261420 és 0372758230), valamint a színház jegypénztárában keddtől péntekig 12.00-15.00 óra között lehet váltani. Internetes jegyváltás: www.biletmaster.ro

Kimaradt?