Hatástanulmányt szeretne Korodi a háromszéki fabefektetésről

Hatástanulmányt elkészítését javasolja Korodi Attila képviselő a Kovászna megyei önkormányzatnak a Holzindustrie Schweighofer osztrák fafeldolgozó Háromszékre tervezett befektetéséről. Szerinte ez segíthet abban, hogy a beruházás ne veszélyeztetesse a kisebb háromszéki fafeldolgozó vállalkozások jövőjét.

A politikus korábban a Kovászna megyei befektetés ellen foglalt állást. Az MTI-nek azt nyilatkozta, jómaga három évig azért lobbizott, nehogy az osztrák cég Hargita megyében is gyárat létesítsen. „Azt hiszem, állásfoglalásommal hasznos vita alakult ki a háromszéki befektetésről. Nem lehet úgy beleegyezni egy ekkora beruházásba, hogy ne legyenek biztonságban a székelyföldi vállalkozók" – mondta a maszol.ro-nak.

Hangsúlyozta, nem a befektető identitása, hanem az osztrákok által feldolgozandó famennyiség miatt aggódik. Szerinte az évi 800 ezer köbméter fa „olyan kritikus mennyiség", ami ténylegesen gondot jelenthet majd a kis és közepes vállalkozóknak a nyersanyagok versenyképesen beszerzésében.korodi2

Arra a kérdésünkre, szerinte milyen intézkedésekkel lehetne megelőzni a kisebb háromszéki fafeldolgozók elsorvadását, a politikus kijelentette: előbb elemezni kéne a cég eddigi politikáját és szakértőket kell segítségül hívni a megfelelő döntések előkészítéséhez. „Ezekről a kérdésekről nem politikusoknak kellene dönteniük" – magyarázta.

Korodi felvetésünkre leszögezte: nem környezetvédelmi szempontból aggasztja a beruházás. „Van most már elég jogszabály Romániában, amelyek kordában tudják tartani a törvénytelen fakivágásokokat" – tette hozzá.

A maszol.ro kedden több kérdést is feltett a Holzindustrie Schweighofer romániai szóvivőjének a vállalat háromszéki terveivel kapcsolatban. Mădălina Mărtinaș csak későbbre ígért választ, mert egyeztetnie kell az anyacég bécsi vezetőivel.

Kimaradt?