Székely zászló kerülhet a román parlament elé

Elvi döntés született a képviselőház házbizottságának hétfői ülésén arról, hogy a parlament elé Románia valamennyi megyéjének zászlaját, így a székely lobogót is kitűzzék – erősítette meg a maszol.ro-nak Seres Dénes, a testület RMDSZ-es tagja. Parlamentul-Romaniei

Az RMDSZ-es képviselő tájékoztatása szerint a javaslat Valeriu Zgonea házelnöktől származott, aki így kívánt válaszolni Kövér László magyar házelnöknek arra a gesztusára, hogy múlt héten kitűzette a székely zászlót az Országházra. A házbizottság többek között azt vitatta meg, foglaljon-e állást a román parlament a budapesti lépéssel szemben.

A testület úgy döntött, nem fogadnak el nyilatkozatot az Országházra kitűzött székely zászló ügyében. Ekkor állt elő Zgonea azzal az ötlettel, hogy a parlament épülete elé kerüljön ki valamennyi (összesen 41) megyezászló olyan formán, hogy naponta egy-egy megye szimbólumát húzzák fel a román lobogó mellé. „Az elképzelés szerint a megyezászlót valamivel alacsonyabbra húzzák fel, mint a trikolórt” – részletezte Seres.hr

A képviselőtől megtudtuk, a házbizottság valamennyi tagja támogatta Zgonea javaslatát. „Nekünk, RMDSZ-eseknek sem volt semmilyen ellenvetésünk” – tette hozzá. Tájékoztatása szerint a továbbiakban a parlament titkárságra vár az a feladat, hogy az elképzelést megvalósítsák, s Zgonea már jelezte is, hogy intézkedik az ügyben. „Ez egy technikai kérdés, nem kell hozzá semmilyen törvény vagy határozat elfogadása” – magyarázta Seres Dénes.

Ha Zgonea javaslatát valóra váltják, akkor gyakorlatilag havonta kétszer felvonják a román zászló mellé a székely lobogót is. Hargita megye hivatalos zászlaja ugyanis azonos a székelyek szimbólumával, míg Kovászna megyéjé ennek egy stilizált változata.kv

A házelnök hétfőn a Mediafax tudósítása szerint arról beszélt, hamarosan egyeztet a képviselőház főtitkárával és a megyei tanácselnökökkel, hogy néhány hónapon belül gyakorlatba ültessék az elképzelést.

 

Kimaradt?