Kelemen: az RMDSZ tizenkét régióban gondolkozik

Nem nyolc, hanem tizenkét régióra tagolná Romániát az RMDSZ. Az ország területi-közigazgatási felosztásáról szóló munkaanyagon jelenleg dolgoznak a szövetség szakértői, a dokumentum egy-két hét múlva készül el – nyilatkozta a Transindexnek Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke a kormánypártok régiósítási elképzelésit kommentálva közölte, nem tudják elfogadni a nyolc régiós változatot. A szövetség szakértői olyan tervezeten dolgoznak, amely három alternatívát kínál az ország közigazgatási felosztására. Mindhárom változat szerint az ország tizenkét régióból állna.kelemen

Tájékoztatása szerint az RMDSZ szakértői rajzokat dolgoztak ki, számításokat végeztek a GDP függvényében, emellett figyeltek a különböző megyék és régiók között létező kulturális, történelmi, gazdasági kötődésekre is. „A havasalföldi és moldvai régiók kapcsán nem teszünk javaslatot, noha ezekre vonatkozóan is létezik elképzelésünk. Bennünket az erdélyi régiók érdekelnek jobban, és minden érvet előkészítünk a javaslatunk fenntartásához, a GDP-től kezdve munkanélküliségig, foglalkoztatásig, fejlettségi szintig, egyszóval egy nagyon komplex, érvekkel alátámasztott anyaggal fogunk előállni” – mondta Kelemen.

Az RMDSZ már korábban törvénytervezetet nyújtott be Románia új fejlesztési régióiról. E változat szerint a jelenlegi nyolc helyett tizenhat régiót kellene létrehozni az országban. A javaslat kizárólag a gazdasági régiókra, nem területi-közigazgatási egységekre vonatkozott.

banner_8pTgRJfW_valasztasi hirdetes maszol.jpg
banner_tKxab5t4_970x250 px.png
banner_HD7Jym8I_728x190 px.png

Kimaradt?