A jó gazda október végéig megejti a gyep utolsó kaszálását, de ha eddig nem került erre sor, még a napokban elvégezhetjük. A fűmagasságra ügyeljünk, mert ha nagyon alacsonyra nyírjuk, a hamarosan bekövetkező fagyok, károsíthatják a gyökereket. Ajánlott a 8-10 cm-es magasság. Ha csak tehetjük, vékonyan szórjuk be érett trágyával, amit majd az eső a talajba mos. Ha a gyepet műtrágya-adagolással kívánjuk erősíteni, akkor azt csak a vegetációs időszak kezdetén szórjuk ki.
A levágott füvet gereblyézzük össze, sose hagyjuk a fű között elkorhadni, mert alatta elsárgul a gyep. A pázsitba került idegen gyomokat gyökerestől távolítsuk el. Sokan arról panaszkodnak, hogy a pázsit elmohásodott. Ilyenkor a talajt alaposan gereblyézzük át. Ezáltal szellősé válik. De ha nagy felületen tapasztalható a mohásodás, akkor a gereblyézés előtt a területet mészporral kell beszórni. A gyepen a levélréteg is egyre vastagabb lesz, szükséges az összegyűjtésük.
A lombszívóval csábítóbb a takarítás, azonban a levelek mellett a gép szívó hatásának sok apró élőlény is áldozatul esik. Környezetkímélőbb megoldás tehát a levelek, összegereblyézése lehet. A leveleket komposztálhatjuk a fűnyesedékkel együtt, de a cserepes kertben is hasznosíthatjuk. Halmozzuk fel azokon az edényeken, amelyekben nyáron évelők nőttek. Zöldséghálót vagy fenyőágat használhatunk nehezéknek.
Sármási-Bocskai János kertészmérnök
Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!