Végkiárusít a kormány
Válságterv Boc módra: állami cégrészvények eladásából szerezne pénzt a kabinet
Miután nemzetközi szakemberek eredménytelennek nyilvánították Románia válságkezelő programját, az állami vállalatok kisebbségi részvénycsomagjainak áruba bocsátásából hozna létre a kormány egy befektetési alapot, amely a krízis elleni új intézkedés egyik fő pillérét jelentené – szivárogtatta ki a tegnapi kormányülést megelőzően a Mediafax.
A kormányülés után Emil Boc miniszterelnök újságírói kérdésre megerősítette a hírügynökség értesülését, de nem árult el részleteket a „végkiárusításról”. „A kormány dolgozik egy befektetési alap létrehozásának tervezetén, mely biztosíthatja a szükséges pénzügyi fedezetet a főbb infrastrukturális projektekhez. Az alap több forrásból táplálkozik majd, ezek egyikét alkotják azok a kisebbségi részvénycsomagok, melyeket az állam birtokol különböző társaságoknál” – magyarázta a kormányülést követően Boc.
„Jelen pillanatban minden megoldás jó, amely a válság elleni fellépést szolgálja – nyilatkozta Daniel Dăianu gazdasagi elemző az ÚMSZ kérdésére, hogy mennyire lehet hatékony a tervezett eljárás. – Tisztázni kell, hogy mekkora összegről van szó, és hogyan fogjuk kiegészíteni a befektetési forrásokat, az állami tulajdonrészből eredő osztalékok ugyanis eddig hozzájárultak az államkassza bevételeihez.”
Bár a szakember szerint még nem világos, hogy az intézkedés milyen mértékben járul hozzá az állami források növeléséhez, valószínűnek tartja, hogy nyereséges vállakozások részvényeiről van szó.
A Ziarul Financiar számításai szerint a kormány több mint hárommilliárd euróhoz jutna az említett intézkedés által. Példának az energetikai szektort említve a lap rámutat arra, hogy a Hidroelectricában, a Romgazban vagy a Nuclearelectricában való hússzázalékos részesedések eladásával nagy nemzetközi befektetőket lehetne vonzani az országba úgy, hogy egyidejűleg megőrzi az állam az említett társaságok feletti kontrollját is.
Fotó: gov.ro
Újabb FNI? Befektetési alap létrehozását tervezi a kormány
A Mediafax emlékeztetett arra, hogy kormányközeli források már január folyamán jelezték olyan újabb intézkedések meghozatalát, amelyek serkentenék a gazdasági fellendülést, munkahelyeket teremtenének, és erősítenék a köz- és magánszféra együttműködését. A tervek szerint megszüntetnék többek között a cégek számára terhes ellenőrzéseket, leegyszerűsítenék a vállalati ügyiratforgalmat, valamint minimálisra csökkentenék a fiatal vállalkozók cégalapításhoz szükséges kötelező alaptőkéjét.
„Bár meg voltam győződve, hogy a román kormány valamely pozitív külföldi példa alapján a reálgazdaságot próbálja majd élénkíteni, közgazdászként és vállalkozóként is egyaránt csalódnom kellett 2009-ben” – mondta el kérdésünkre Colţea Tibor, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság volt elnöke. „Itt egyetlen intézkedés volt sikeres, az idei roncsautó program, de ez édeskevés. Azt vártam volna, hogy a kis- és közepes vállalkozások számára nyújtsanak valamilyen kedvezményt, ezzel szemben plusz adóterheket vezettek be. Ebből kifolyólag látványosan csökkent a vállalkozások száma, ennek következtében pedig az adóbevételek is.”
Miközben a kormány új kríziskezelő programon fáradozik, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) egy friss, még szerkesztés alatt álló tanulmányában élesen kritizálja a román kormány eddigi válságellenes intézkedéseit. Peter Sanfey, az intézmény egyik vezető elemzője szerint Bukarest nem volt képes hatékonyan fellépni a nehézségek ellen, és az ország nem használta fel hasznosan a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) felvett hitelt sem.
Elmaradt élénkítésKérdésünkre, hogy mennyire megalapozott az EBRD-elemzés álláspontja, Colţea úgy vélekedett, hogy gazdaságélénkítés nem történt az országban. „A hitelfelvételnek tudomásom szerint ez lett volna a célja, azonban elmaradtak a látványos lépések. Bár a pénzek egy része a bankrendszerhez került – amellyel bőkezűbben hitelezhettek volna –, az ipar, mezőgazdaság mégsem jutott többletforrásokhoz. A román kormány valóban elkerülte azt, hogy fizetésképtelenné váljon az ország, a külső adósságokat ugyanis könnyen tudtuk finanszírozni. Az is tény, hogy a Román Nemzeti Bank tartalékai jelentősen megnövekedtek, megvalósult a lej-spekuláció elleni védelem, így biztonságban van a nemzeti valuta.”
A Gândul napilap által ismertetett EBRD-elemzés szerint a kormány által felvett tizenhárommilliárd eurót kitevő hitelekből 9,5 milliárd eurót a kormány használt fel az IMF-megállapodás keretében. Bár előzőleg ígéretett tett arra, hogy tízmilliárd eurót a gazdaság ösztönzésére szán, az összegnek csupán mintegy felét, 5,5 milliárd eurót költötték beruházásokra, a fennmaradó négymilliárd eurót pedig a közalkalmazottak bérére és az állami nyugdíjak kifizetésére fordították.
„A kormány nem élt azzal a lehetőséggel, hogy költségvetésből finanszírozzon nagy beruházásokat, amint az számos más államban megtörtént. Sajnálatos az is, hogy a hitelből származó pénzek egy részéből a társadalombiztosítási költségvetés hiányát fedezték, közalkalmazotti béreket és nyugdíjakat is fizetve belőle. Mindent összevetve, úgy tűnik, hogy az említett EBRD-elemzés megállapításai helyénvalóak“ – összegezte Colţea.
Világbanki védelemCătălina Pauna, a Világbank romániai kirendeltségének vezetője szerint azonban az IMF-hitelmegállapodásnak nagyon is kézzelfogható eredményei vannak, hiszen Romániának sikerült stabilizálnia makrogazdaságát. A szakember úgy vélekedett, hogy amennyiben Bukarest nem folyamodik a kölcsönhöz, és a kormány nem hoz kiadáscsökkentő intézkedéseket, Románia Görögország sorsára jutott volna tízszázalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal.
A román válságkezelő intézkedések újraéledésével egyidejűleg az Európai Unió pénzügyminiszterei éppen a krízispolitikák beszüntetéséről kívánnak dönteni, az erről szóló megállapodást jövő héten hozhatják meg – közölte a Mediafax. A tervek szerint elsőként az autóipar képviselőit érintheti a támogatási csapok elzárása, a bankszektor hitelnyújtó programjaiból pedig utolsóként vonnák ki az ösztönzőcsomagokat.
PartizánokMár jól látszik milyen eszközökkel igyekeznek kiszorítani az RMDSZ-t az erdélyi magyarságot tényleg és véglegesen megmenteni akaró ellenfelei. A partizánakció Brüsszelben indult, ahol az éj leple alatt leragasztották a szervezet volt elnökének, a kisebbségi jogok uniós állásával kapcsolatos előadására hívogató plakátjait. »
Sike Lajos
Légből kapottBús-borongós, érzelmes-érzelgős sorok következnek most itten, aki tehát kímélni kívánja könnyzacskóit, kéretik továbblapozni. »
Gyulay Zoltán
Gorilla–dossziéSzlovákiában éppen bukott az egész politikai garnitúra, ha igazak a hírek, amelyek szerint színezettől függetlenül minden politikus sáros a privatizációs meg kormánybeszerzéses ügyekben. A titkosszolgálat megfigyelési anyagai kaptak nem kívánt nyilvánosságot – és bukik mindenki. A hírszerzés akciójának a fedőneve volt Gorilla. Jobb érzésű polgárok banánnal dobálják a parlamentet, mert tudjuk ugyan, hogy minden politikus lop, csal, hazudik, de büntetjük, ha kiderül róla. »
Krebsz János



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!