Nyolcas munkanélküliség
Meghaladta a 8,3 százalékot márciusban a munkanélküliség Romániában – közölte a nyilvántartások adataira hivatkozva az Országos Munkaerő-elosztó Ügynökség. A növekedés 0,06 százalékponttal volt magasabb az egy hónappal korábbi szintnél és 5,6 százalékkal a tavalyi év hasonló időszakához képest.
Az erdélyi megyék egy részének sikerült az országos átlag alatt tartani a munkanélküliség arányát: Temes, Bihar, Máramaros, Szatmár és Szeben is hét százaléknál kisebb mutatókkal rendelkezik, miközben 2,53 százalékkal Bukarest egyértelműen dobogós. Ennél sokkal riasztóbb adatokat mértek azonban Maros (8,5), Brassó (9,07), illetve Hargita megyében – ez utóbbiban 11,34 százalékos az állástalanság aránya.
Az Országos Statisztikai Hivatal közleménye 2009 utolsó negyedévének összesítése alapján még hét és fél százalékos munkanélküliségi rátáról számolt be.
Gorilla–dossziéSzlovákiában éppen bukott az egész politikai garnitúra, ha igazak a hírek, amelyek szerint színezettől függetlenül minden politikus sáros a privatizációs meg kormánybeszerzéses ügyekben. A titkosszolgálat megfigyelési anyagai kaptak nem kívánt nyilvánosságot – és bukik mindenki. A hírszerzés akciójának a fedőneve volt Gorilla. Jobb érzésű polgárok banánnal dobálják a parlamentet, mert tudjuk ugyan, hogy minden politikus lop, csal, hazudik, de büntetjük, ha kiderül róla. »
Krebsz János
Mister U, a keresett profiTagadhatatlanul tiszteletet parancsoló a Demokrata Liberális Párt kormányátalakító radikalizmusa. Rovatunk figyelmes olvasói tanúsíthatják, hogy nem fukarkodtunk sem a kritika, sem a metsző irónia fegyvereivel, amikor Emil Bocot és pártjának minisztereit többé vagy kevésbé súlyos hibáikkal, ökörségeikkel, mulasztásaikkal, döntéseikkel szembesítettük. Most kellemesen meglepett, hogy Emil Boc lemondása után ez a párt, amelyről mindenki – talán még saját maga is – azt hitte, hogy végleg lejáratódott, képes volt egyetlen döntéssel visszahívni összes tárcavezetőjét, hogy az új miniszterelnök viszonylag tiszta lappal indulhasson. »
Ágoston Hugó
Frankie vacsorájaValakiknek szemet szúrt, nincs különösebb jelentősége, ki volt a nemzetféltő szemfüles, kotnyeles hongazda, fő hogy jól értesült demagóg legyen, szóval valakinek feltűnt és tüstént közhírré kürtölte, hogy az IMF romániai tárgyalódelegációjának vezetője hazánk exkluzív fővárosában a legislegfényűzőbb éttermekben költi el szerénynek nem mondható vacsorkáját. »
Sebestyén Mihály



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!