Nőtt a Coca Cola nyeresége

A Coca Cola Co. 16 százalékkal növelte adózott eredményét az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az üdítőitalokat gyártó amerikai társaság tegnapi gyorsjelentése szerint a nyereség 2,37 milliárd dollár volt az április-júniusi időszakban az egy évvel korábbi 2,04 milliárd után.
Egy részvényre vetítve a profit 1,02 dollár, majdnem pontosan annyi, mint az elemzői előrejelzésekben szereplő 1,03 dollár. Ugyanakkor a bevétel némileg elmaradt a várakozásoktól, 8,67 milliárd dollár volt, a várt 8,7 milliárd helyett.
A társaság 5 százalékkal több üdítőt adott el, mint a tavalyi második negyedévben. A nagy feltörekvő piacokon, Kínában, Indiában és Latin-Amerikában dinamikusan nőtt a forgalom, míg Észak-Amerika és Európa gyengébben teljesített, főként a gazdasági válság miatt.
Európa volt az egyetlen térség, ahol csökkentek a Coca Cola Co. eladásai, a visszaesés 1 százalékos volt. A Coca Cola márkájú szénsavas üdítőből 5 százalékkal többet adtak el, amiben nagy szerepe volt a labdarúgó világbajnokság köré felépített marketingakcióknak.
A cukros, szénsavas üdítőitalok forgalma együttvéve 3 százalékkal csökkent, a gyümölcslevek, teák és ásványvizek forgalma 10 százalékkal nőtt. A tudatos táplálkozás szokásának terjedésével összefüggésbe hozható jelenség főként Európában és az Egyesült Államokban figyelhető meg.
A bárányok hallgatásaA napokban azon tűnődtem: a kormányátalakítás vajon kit vagy mit rázott meg leginkább Romániában? Az érintett minisztereket? A kormányt? A kormánykoalíciót? Az ellenzéket? A bankrendszert? Az állami alkalmazottakat? A lakosságot? »
Székedi Ferenc
Droidok és klónokA demokrácia, állítólag, hosszadalmas tanulási folyamat. A butuska népek kipróbálják az összes defektes, zsákutcás lehetőséget, fasizmust, diktatúrát, banánköztársaságot, operettkirályságot, amíg végül a saját kárukon okulva eljutnak az egyedül üdvözítő paradisumba. »
Krebsz János
Megmenthetetlen1656-ban Erdélyben teológia és világi tudományok, Biblia és iskola egyaránt nélkülözhetetlenek a veszedelem elhárításához. Tehát, amint a Teremtés könyvének Apáczai által hivatkozott verse bizonyítja: iskolákra van szükség, gondolkodó magyarokra, akik elűzik határainkról a bajt, török dúlástól, német fosztogatástól, hódoltságtól, hódolástól óvják, mentik hazánk. »
Szellemidézés


Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!