Nem léptek a gázra a termelők
Mostanig alig volt rá példa Szatmár megyében, hogy gázolaj-támogatásra adott jegyeket felhasználatlanul visszaadjanak a gazdák, idén eddig tíz községből mintegy háromezer literre szóló utalványt szolgáltattak vissza a hatóságoknak. Egy-két Nagykároly környéki településről is vittek be kuponokat, pedig ez a megye legfejlettebb mezőgazdasági vidéke.
Legtöbb helyen a sok csapadék miatt nem tudtak ősszel minden tavaszi vetésre kijelölt földtáblát felszántani, de volt, ahol megfelelő gépek hiányában késett ez a munka vagy a betakarítatlan kukorica akadályozta a talajművelést. Ennek a terménynek az alacsony ára miatt még ma is több határban látni leszedetlen kukoricát országszerte, Fehér megyében volt, ahol két héttel ezelőtt szedték le a csöveket.
A gázolajjegyek tekintetében Kovászna megyében jobb a helyzet, Háromszéken csak elvétve fordult elő, hogy a gazdák nem használták el az üzemanyag-utalványokat.
„A február végi, március eleji napsütéses időszak alatt a háromszéki gazdák elvégezték a műtrágyázásokat, a tavaszi szántáshoz pedig várják, hogy felszáradjanak a földek” – mondta az Új Magyar Szónak Könczei Csaba, a Kovászna megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője. A szakember szerint nincs késő a tavaszi munkálatokhoz, sőt az őszi vetésnek jót tett, hogy sokáig a hótakaró védelmét élvezte.
Fotó: MTI
Az országban sokan visszaadtak gázolajutalványokat, mert nem érdemes földet művelni
Felhasználatlan gázolajjegyek Fehér megyében is maradtak – tudtuk meg. Tavaly mintegy hatszáz tonna üzemanyagra volt igény, holott sokkal több állt rendelkezésükre. A térségben az elmúlt évben 26 ezer hektár termőföldet egyáltalán nem műveltek meg (összesen 67.800 hektár szántóföld van), és semmi esélyt nem látnak a helyzet javulására.
„A hosszú őszt nem használták ki a gazdák, pedig ez lett volna a 2010-es év nagyobb termésének a biztosítéka” – mondta lapunknak Ioan Stanciu, a Fehér megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője. Szakemberek szerint az őszi szántás mindenekelőtt azért fontos, mert jól tárolja a téli csapadékot, és az ilyen földben 30-40 százalékkal nagyobb hozamot lehet elérni (például kukoricából, burgonyából, zabból stb.), mint a tavaszi talajforgatás után. Márciusi szántással kisebb lesz a termés, egy száraz év pedig további terméscsökkenéshez vezethet majd.
Brüsszelre várva„A gázolaj járulékos adókedvezményének ügye nem dőlt el még. A mezőgazdasági minisztériumból azt mondják, Brüsszelből nem kaptak még választ kérésükre” – mutatott rá Stanciu. Három lehetőség merült fel: az üzemanyag árát ezer liter után 28 euróval csökkenteni, ötven százalékkal, vagy teljes egészében támogatni, de nem ismert még az unió álláspontja. A Fehér megyei szakember szerint várható, hogy a gázolajat ezután a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) és nem a mezőgazdasági igazgatóságok osztják ki.
Hatékonyabb gépekA német gazdák és farmerek évekkel ezelőtt észrevették, hogy a globális felmelegedés okozta szeszélyes időjárás miatt lerövidült a talajművelésre alkalmas idő, ezért jobban felkészülnek a szántásra-vetésre, és a korábbinál több (akár bérbevett) és nagyobb hatékonyságú gépekkel dolgoznak – magyarázta Papp László, a szatmári szakigazgatóság osztályvezető mérnöke, hogyan lehetne a termőföldek kihasználtságát javítani.
Nálunk egyelőre akár azzal is előbbre lehetne hozni a tavaszi szántást-vetést, hogy a gazdák korábban levezetik a táblák hajlásaiban, mélyebb pontjaitn pangó vizeket, hogy a föld jobban száradjon.
Hamis vetőmagokat kínálnak
„Nagyon vigyázzanak a vetőmag vásárlásánál” – hívta fel a figyelmet Fodor István mérnök, a Szatmár megyei mezőgazdasági tanácsadó központ aligazgatója.
A kínálat nagyobb, mint bármikor a Partiumban és egész Erdélyben, de átcímkézett tavalyi vagy akár tavalyelőttről visszamaradt magokat is árusítanak, nem ritkán 50-60 százalékkal olcsóbban. „Ne dőljünk be, mert a termés is legalább ennyivel csökkenhet. Külön figyeljünk a minőségi bizonyítványra, a csiraképességre, és egyéb garanciákra.”
Frankie vacsorájaValakiknek szemet szúrt, nincs különösebb jelentősége, ki volt a nemzetféltő szemfüles, kotnyeles hongazda, fő hogy jól értesült demagóg legyen, szóval valakinek feltűnt és tüstént közhírré kürtölte, hogy az IMF romániai tárgyalódelegációjának vezetője hazánk exkluzív fővárosában a legislegfényűzőbb éttermekben költi el szerénynek nem mondható vacsorkáját. »
Sebestyén Mihály
A kormányos és matrózaiA kelet-európai országok gyakran hasonlítják magukat hajózási eszközökhöz. Például gyorsnaszádhoz. Vagy fregatthoz. Leginkább a kormányosok dicsérik így – mint roma titulálja lónak gebéjét – megrozzant bárkájukat. A kormányos utasításához leginkább a mi hajóskapitányunk ért. Sőt, az szinte románikum, hogy a kormányos kezét-lábát a kapitány mozgatja. Most éppen partra tette. »
Ambrus Attila
Miért érné meg?Le a kalappal Amerika előtt azért, ahogy lemenedzselte a líbiai hadmozdulatokat! Ahogy hófehéren ment bele a könnyen végtelenné válható konfliktusba (valójában csak a nyitólépéseket tette meg a sakkjátszmában), és éppen ilyen makulátlanul vonult vissza: ha baj van, vigye el a NATO a balhét. Szerintem a globális zsernyáknak ez volt az első igazi katonapolitikailag felnőtt cselekedete: reszkírozott, de nem emelte addig a tétet, hogy nagyot bukjon, ha rajtaveszt. »
Ady András



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!