Nem borul az IMF-paktum?
A nemzetközi elemzők bíznak az új bukaresti kormány reformigyekezetében
ÚMSZ | 2012-02-07 01:00:20
nyomtat | elküld

Valószínűleg nincs veszélyben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU által Románia számára jóváhagyott támogatási program a román kormány átalakulása után sem – vélekedtek az MTI szerint a JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport szakértői tegnap közvetlenül azután, hogy Emil Boc miniszterelnök bejelentette lemondását.

Valószínűleg nincs veszélyben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU által Románia számára jóváhagyott támogatási program a román kormány átalakulása után sem – vélekedtek az MTI szerint a JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport szakértői tegnap közvetlenül azután, hogy Emil Boc miniszterelnök bejelentette lemondását. Vélekedésüket alátámasztotta Jeffrey Franksnek, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) romániai küldöttségvezetőjének nyilatkozata is, aki a Reutersnek leszögezte: „nem látok semmiféle okot arra, hogy az eseménynek bármilyen hatása lenne megállapodásunkra. A hitelszerződés folytatódni fog.“

A JP Morgan befektetési részlegének szakértői elmondták: idén egyébként is a romániai reformok lassulását és „a választásokhoz kötődő kormányzati kiadások” növekedését várták és továbbra is ezt valószínűsítik. A ház szakértői emlékeztettek, hogy az IMF– EU-egyezséggel kapcsolatos összes fontos végleges döntést rendszerint az államfő hozta meg, így ameddig ő tisztségében marad, addig várhatóan a hitelprogram sem fog kisiklani.

A miniszterelnök lemondásának hatására a tegnap reggeli biztató nyitást követően zuhanásnak indultak a Bukaresti Értéktőzsde tranzakciós mutatói is. A tőkepiaci befektetők leginkább amiatt aggódnak, hogy a kormányváltást az elkezdett magánosítási program fogja megsínyleni, amely áthúzhatja az állami kézben levő vállalatok tőzsdei jegyzésének terveit is. Miután a legfontosabb állami vállalatokat tömörítő Fondul Proprietatea befektetési alap aktívái már tegnap jelentős veszteséget szenvedtek el, kérdőjeles, hogy sikerül-e tartani a Transelectrica 15 százalékos részvényeinek február végére tervezett börzérevitelét – mivel a vételárat előbb még jóvá kell hagynia a kabinetnek. A szakértők ugyanakkor nem tartják kizártnak, hogy a kormányváltással megjelenő bizonytalanság kedvez a befektetői spekulációknak.

A Capital Economics tanácsadó cég szakértője a Mediafaxnak kifejtette: a kormányváltásnak rövid távon negatív hatása lesz a pénzpiacokra, ám ennél sokkal veszélyesebb lehet, ha nem találnak gyors megoldást a politikai bizonytalanságra – ebben az esetben az országot könnyen „megfertőzheti” az Európában és az euróövezetben terjedő válsághullám. Amint az elemzők kiemelték: a tegnapi döntés komolyan megkérdőjelezi, hogy Románia folytatni tudja-e a megkezdett reformfolyamatot.

A Moody’s hitelminősítő Romániáért felelős elemzője ellenben nem tart attól, hogy Bukarest megszorítási politikája megtorpan, és arról is meg van győződve, hogy a kormányváltást nem fogja megsínyleni az ország hitelbesorolása. „A kinevezett technokrata miniszterelnök személye azt sugallja, hogy a döntések az előző kormány által elindított fiskális reform és a strukturális igazítás útját fogják követni” – fogalmazott Atsi Seth a Mediafax megkeresésére. A szakember sietett leszögezni: az elkövetkező napokban, hetekben fokozott figyelemmel követik a romániai történéseket, vizsgálódásukban azonban nem a felálló kormány összetételére, hanem a meghozott döntésekre fognak koncentrálni.

Kiss Gergely, a Fitch Ratings hitelminősítő szakértője szintén bizakodó azt illetően, hogy Bukarest betartja az IMF-fel szemben vállaltakat, és teljesíti az előírt hiánycélt.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Adieu Merkozy!

Adio Merkozy! Bienvenue Merkollande! Meghalt a király, éljen a király! – így ment ez, mióta föld és a világ, s most sincs másképpen. Van, aki siratja, van, aki alig várta a Merkozy néven elhíresült francia-német vezető páros, Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök olajozottan működő, egyhúron pendülő párosának széthullását, de egy valamiben kevesen kételkednek; mégpedig abban, hogy az elmúlt négy évben e két „államférfi” határozta meg az Európai Unió gazdaságpolitikáját, nem kis mértékben nemcsak a franciák-németek-görögök, hanem bizony a mi mindennapjainkat is. »

Gál Mária
Plágium

Lassan már az analfabéták is föl tudják mondani a szellemi termékek jogvédelmének szabályait, hogyan és miképpen szabad idézni a más dolgozatából, illetve mi a különbség a kisdoktori meg a szakdolgozat között? Mert lopni nem szép dolog – bár mindenki csinálja egy bizonyos tanultsági szint fölött. »

Krebsz János
Ankaro-damaszkuszáltan

Paradoxális oka annak, hogy Törökország régiómenedzseri státusépítése 2011 óta álldogál: éppen Szíria, az az ország, amelyet a közös határon fenyegetően tett-vett haderők csak 1998-ban tudtak meggyőzni arról, hogy jobb, ha nem támogatja a Kurd Munkáspártot. Az Aszad rezsim máris úgy látta, hogy egy Ankarával vívott háború kockázata nem éri meg, hogy a kurdokat felhasználva tartsanak Iránnal együtt sakkban egy NATO-tag és Amerika-barát országot, amely már akkor túl régióhangos volt az ízlésüknek. »

Ady András