Műtrágya-hamisítók mérgezik meg a termést
Sike Lajos | 2012-02-22 21:29:24
nyomtat | elküld

Fokozott óvatosságra intik a szakemberek a gazdákat a mezőgazdasági munkálatok megkezdésekor, mivel Európa-szerte terjednek a hamisított gyomirtók és növényvédőszerek. Az ellenőrzésekkel megbízott hatóságok fokozott készültségben vannak, ám eszközeik kevésnek bizonyulnak a csalók ellen.

A nagykárolyi gazda egy ideig nem értette, miként fordulhatott elő, hogy ugyanazon gyomirtó használatával különböző hatást ért el a kezelt két kukoricatáblánál – mígnem eszébe jutott, hogy az egyik csomag szert a megszokott boltban vásárolta, a másikat pedig a piacon kínálta neki egy férfi, lényegesen olcsóbban. Az avasi szőlőtermelő esete sem kevésbé érdekes, aki Magyarországról hazatartva a határ közelében lévő lerakatnál vásárolta meg a mindenkor használt lisztharmat elleni permetezőszert, hogy aztán nagyot nézzen: az oldat a kiszórás után észrevehetően megégette a szőlőlevelet.

Halálos keverék

Ludróczky Sándor, az avasújvárosi Bakator hegyközség elnöke – aki maga is látta és kipróbálta a szóban forgó anyagokat – az ÚMSZ-nek megerősítette, a leírt esetek rafináltabb vegyszerhamisításra utalnak. Ezt pedig minden bizonnyal nem a neves nyugati gyártók követték el, hanem az átmeneti raktárban, ahol a nagy tételben, de alkotóelemenként külön-külön szállított vegyi árut kisebb adagokba csomagolják, az egyik legdrágább hatóanyagból jelentős mennyiséget „kispóroltak”, a hiányzó részt pedig olcsóbb szerekkel pótolták. Az elkövetők ezzel busás anyagi haszonra tesznek szert, nem törődve azzal, hogy az új keverék drasztikus hatással van a kezelt növényekre, a belőlük készült termékekre és persze a fogyasztókra egyaránt.

kep alairas

Fotó: archív

Arcukra fagy a mosoly? A hatóságokat és gazdálkozókat egyaránt lépre csalják az igazihoz megtévesztésig hasonló csomagolású vegyszerek

Az egyik legnagyobb legális gyártó, a Syngenta tesztelte a hamisítványokat, és nem hagyott kétséget afelől, hogy az alkotóanyagok eltérő koncentrációja miatt a hamisítványok a fogyasztók életét is veszélyeztetik, mivel megeshet, hogy a túl magas hatóanyag-tartalom miatt a növényből nem tud kiürülni a méreg. Ha viszont túl alacsony a hatóanyag, a gazdálkodót éri tetemes veszteség. A gyártó szerint a bűnözők általában toxikus, Európában betiltott oldószereket használnak fel. Csutak Nagy László, az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság alelnöke lapunknak elmondta, habár eddig nem találtak a megengedettnél nagyobb mennyiségű vegyszert az ellenőrzött termékekben, folyamatosan ellenőriznek minden piacra kerülő árut.

Milliós haszon

Más eseteket is említhetnénk annak a bizonyítására, hogy a vegyszermaffia Romániát sem kerüli el. Brüsszeli források szerint az utóbbi években egész Európában elszaporodott a növényvédők és gyomirtók hamisítása és forgalmazása: becslések szerint ez országonként elérheti az összforgalom 5-15 százalékát, de van, ahol 25 százalékra emelkedik. A hamisítók nem kímélik az olyan nagy világcégek termékeit sem, mint a Bayer vagy a Dupont. Sőt, a vegyszermaffia számára ezek a legkifizetődőbbek, mivel ezeken lehet a legtöbbet keresni – léteznek például olyan erős hatóanyagok, amelyek literje több tízezer eurót ér.

kep alairas

Ha a permetszer hatóanyaga túl kevés, károsul a gazda, ha túl sok, a fogyasztót mérgezi

Az elhúzódó gazdasági és pénzügyi válság miatt várható, hogy az idén még több hamis vegyszert próbálnak eljuttatni a gazdákhoz, hisz a feketepiacon a megszokottnál jóval olcsóbban kínált vegyi anyagok csábító ajánlatának nehezen tudnak ellenállni a pénzben amúgy sem dúskáló mezőgazdászok.

Az Europol maga is beismerte: hadilábon áll a szervezett bűnözés ezen ágával, így száztonna-számra kerül évente hamis növényvédő szer a közösség piacaira. Térségünk különösen veszélyeztetett, egyrészt, mivel a termelők itt jobban rá vannak szorulva az olcsóbb növényvédőszerekre, másrészt pedig amiatt, hogy tranzitterülete a keletebbre, Ukrajnába, Oroszországba tartó szállítmányoknak.

Hamar „felszívódik”

Ioan Petraş mérnök, a Szatmár megyei növényvédelmi hivatal igazgatója lapunknak elmondta, évente háromszor is ellenőrzik a hatáskörükbe tartozó vegyszerboltokat és lerakatokat, ám versenyt futnak az idővel és a csalókkal: a vegyi áruk forgalmazása nagyon felgyorsult, ez pedig megnehezíti az ellenőrök munkáját. „A szert reggel megveszik valahol, és délután már 100-200 kilométerrel távolabb használják fel, így kevés az esély arra, hogy in flagranti rajtakapjuk a hamisítót. Ráadásul eszközeink is igen korlátozottak” – magyarázta Petraş, akitől azt is megtudtuk, hivataluknak mindössze egy autó áll rendelkezésére a korábbi öt helyett, és az is előfordulhat, hogy annak is lejárt a havi működésére megszabott üzemanyag-kvótája. „Megtörténik, hogy mire kijutunk – ha kijutunk – Szatmárnémetitől 70-80 kilométerre, a hamísított vegyszert már felhasználták, nyomát sem találjuk” – tette hozzá az igazgató.

Csak bevált helyről!


Fodor Katalin mérnök, a növényvédelmi hivatal szakembere örömmel ragadta meg az alkalmat, hogy még idejében, a permetezések megkezdése előtt figyelmeztesse a hazai gazdákat: lehetőleg mindig ugyanott, vagyis a kipróbált boltban, le-rakatban vásárolják meg a gyomirtásnál és növényvédelemnél használt különböző vegyszereket. A szakértő azt tanácsolja, a gazdák személyesen is ellenőrizzék, hogy a csomagolás és a címkézés nem tér-e el a megszokottól, és figyeljenek a feltüntetett szavatossági idő betartására.

A törvény is kedvez a feketepiacnak

A „vegyszermaffia” működését az is segíti, hogy hézagos az uniós szabályozás, az egyes tagországok pedig eltérő törvényeket alkalmaznak. Az EU-n belüli vámmentesség is a bűnszervezetek kezére játszik: elég beléptetni egy kikötőben, reptéren a szállítmányt, utána már szinte bottal üthető az életveszélyes méreg útja. Ráadásul a terméket kísérő dokumentumokat ugyanolyan profi módon hamisítják, mint a szereket. A leggyakoribb hamisítási forma az, hogy az első egy-két szállítmányt még eredeti termékből biztosítják a maffiózó cégek, majd következhetnek a hamisított szerek. Így a vevő nyugodtan rendel, az akció során legális papírokat lehet szerezni, melyeket később hamisítva fel lehet használni. Romániától nyugatabbra sem jobb a helyzet, Spanyolországban például 2006-ban az EU-ban nem engedélyezett szerekkel fertőzött permetező anyag használata miatt 20 millió euró értékű zöldséget kellett megsemmisíteni. Az elmúlt évek egyik legnagyobb fogása, egy 300 tonnás tétel a szlovéniai Kuperben volt, 2009-ben a budapesti Ferihegyen akadtak 28 tonna hamisítványra. Utóbbi esetekben ugyanaz a kínai exportőr cég volt a feladó, amely később az amerikai piacot is megcélozta, ám megbukott.

(Szabad Föld)

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Vígéretek

Választási esztendőkben Románia az ígéret(ek) földjévé változik. A jelöltek, ha már hozzáértésben, szakképzettségben, tudásban, gazdaszellemben – mindezek hiányában – nem tudnak egymással vetélkedni, megpróbálják legalább ígéretekben felülmúlni egymást. És mivel korlátlan jóléttel, feneketlen boldogsággal, amolyan földi paradicsommal a jelöltek mindegyike kecsegtet, igyekeznek hát „sajátos”, „egyedi” fogadalmakat tenni potenciális választóiknak – így már a kampány első napjaiban egészen képtelen, nevetséges ígéretek – mondhatnánk: vígéretek – születtek meg. »

Bogdán Tibor
Korteshadjárat

Több mint két hónappal ezelőtt, Nyirő hazatér címmel az ÚMSZ Vélemény oldalán közöltem egy hosszabb írást az éppen akkor felröppent hírről, miszerint május 27-én, pünkösd vasárnapján, hazahozzák Madridból a magát mindig székely írónak tartó Nyirő József földi maradványait. A magyar állam megbízásából Magyarország konzulátusa exhumáltatja a hamvakat Spanyolországban, azokat az egyik csíksomlyói zarándokvonat hozza el Csíkszeredába, ahonnan huszárkísérettel szállítják majd át Székelyudvarhelyre. Az előző mondat első fele már múltidő, hiszen az exhumálás megtörtént, az író földi maradványai légi úton Budapestre érkeztek, és a hét végén indulnak tovább. Azt is megírtam akkor, hogy a Magyar Távirati Irodának az íróval kapcsolatos közleményei rendkívül hiányosak. »

Székedi Ferenc
Üsd a bozgort!

Mint várható volt, ahogy az RMDSZ elvesztette kormányzati, vele a hazai társadalom számára nagyon is szükséges kiegyensúlyozó és mérséklő szerepét, ismét ütik, vágják a magyart! Ponta miniszterelnököt még fel sem kenték, amikor döntött a MOGYE magyartalanításáról. A választási törvény számunkra előnytelen megváltoztatásától kezdve a magyar prefektusok és igazgatók leváltáság olyan viharosan visszatért a múlt, hogy a felelős erdélyi magyar családokban ez a fő beszédtéma. Sokan kérdik: mi jöhet még, és mi mindent fog elnézni Brüsszel Romániának a gazdasági stabilitás fejében. »

Sike Lajos