Hitellel igen, készpénzzel nem segítik a görögöket
Gy. Z. | 2010-03-16 23:17:01
nyomtat | elküld

A súlyosan eladósodott Görögországot vészhelyzet esetén hitelnyújtással kívánják az eurózóna tagországai megmenteni az összeomlástól – ebben állapodtak meg Brüsszelben, hétfőn késő éjjel a tizenhat tagország pénzügyminiszterei.

Egyelőre megválaszolatlan kérdés, hogy pontosan mekkora összeget kell Athén pénzügyi válságának súlyosbodása esetén a „mentőövre” áldozni – az összeg mindenesetre milliárdos nagyságrendű, egyes becslések szerint legalább huszonötmilliárd euróra (több mint százmilliárd lejre) rúghat. A miniszterek elmondása szerint a hellén ország egyelőre nem fordult segélykéréssel partnereihez.

„Görögország bírja a támogatásunkat, amennyiben segítségre szorul” – közölte az eurózónát összefogó csoport elnöke, Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő. Az Athénnak tett ígéret példa nélküli, igaz, a helyzet is az: az 1999 óta fennálló valutaközösség történetének legnagyobb válságával állunk szemben.

A kétoldalúan nyújtandó hitelekről nagy valószínűséggel a március 25-én és 26-án Brüsszelben tartandó csúcstalálkozójukon hoznak végleges döntést az Európai Unió (EU) állam- és kormányfői. Bár kölcsöngaranciák nyújtása nem szerepel a tervekben, Juncker szerint a javaslatok összeegyeztethetőek az EU-szerződés azon pontjával, miszerint az eurózóna társországai jótállnak partnerük adósságáért.

Athén szigorú takarékossági programot fogadott el, amely egyebek mellett adóemeléseket és a közalkalmazottak fizetésének megnyirbálását tartalmazza – a hozzáadottérték-adó (TVA) emelése hétfőn már életbe is lépett. A kormány az államháztartási hiányt a jelenlegi GDP-arányos 13 százalékról az esztendő folyamán négy százalékponttal kívánja mérsékelni.

Juncker azt is bejelentette, hogy az általa vezetett euróövezeti pénzügyminiszteri csoport a jövőben rendszeresen górcső alá veszi a tagországok versenyképességét – a gond ugyanis elsősorban ott adódik, ahol az erre való alkalmasság alacsony.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Gorilla–dosszié

Szlovákiában éppen bukott az egész politikai garnitúra, ha igazak a hírek, amelyek szerint színezettől függetlenül minden politikus sáros a privatizációs meg kormánybeszerzéses ügyekben. A titkosszolgálat megfigyelési anyagai kaptak nem kívánt nyilvánosságot – és bukik mindenki. A hírszerzés akciójának a fedőneve volt Gorilla. Jobb érzésű polgárok banánnal dobálják a parlamentet, mert tudjuk ugyan, hogy minden politikus lop, csal, hazudik, de büntetjük, ha kiderül róla. »

Krebsz János
Mister U, a keresett profi

Tagadhatatlanul tiszteletet parancsoló a Demokrata Liberális Párt kormányátalakító radikalizmusa. Rovatunk figyelmes olvasói tanúsíthatják, hogy nem fukarkodtunk sem a kritika, sem a metsző irónia fegyvereivel, amikor Emil Bocot és pártjának minisztereit többé vagy kevésbé súlyos hibáikkal, ökörségeikkel, mulasztásaikkal, döntéseikkel szembesítettük. Most kellemesen meglepett, hogy Emil Boc lemondása után ez a párt, amelyről mindenki – talán még saját maga is – azt hitte, hogy végleg lejáratódott, képes volt egyetlen döntéssel visszahívni összes tárcavezetőjét, hogy az új miniszterelnök viszonylag tiszta lappal indulhasson. »

Ágoston Hugó
Frankie vacsorája

Valakiknek szemet szúrt, nincs különösebb jelentősége, ki volt a nemzetféltő szemfüles, kotnyeles hongazda, fő hogy jól értesült demagóg legyen, szóval valakinek feltűnt és tüstént közhírré kürtölte, hogy az IMF romániai tárgyalódelegációjának vezetője hazánk exkluzív fővárosában a legislegfényűzőbb éttermekben költi el szerénynek nem mondható vacsorkáját. »

Sebestyén Mihály