Front a spekulánsok ellen
Szerdán José Manuel Barroso, az Európai Bizottság (EB) első embere hasonló értelemben nyilatkozott, közölve, hogy az EU már az első félévben intézkedéseket kíván hozni az osztalékpiacok átláthatóságának megteremtésére.
A lépés előzménye, hogy Angela Merkel német kancellár – akárcsak az ügyben legsúlyosabban érintett Görögország kormánya – már több napja szorgalmazza a spekulációs törekvések elleni lépéseket. Az unió belső piacokat felügyelő biztosa, a francia Michel Barnier is tárgyalt az ügyben a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok vezetőivel.
Az Európai Bizottság elnöke egy lehetséges menetrenddel kapcsolatban megígérte, hogy Barnier legkésőbb a nyár folyamán törvényes javaslatot fog előterjeszteni az osztalékok irányelvére és a piaci visszaélések megakadályozására vonatkozóan. Barroso azt is hangsúlyozta, hogy a piacnak áttekinthetőnek kell lennie, mert a kockázatok csak így védhetőek ki.
Bár kedden nem született döntés a német pénzügyminiszter, Wolfgang Schäuble javaslatával kapcsolatban, amely az Európai Valutaalap (EMF) létrehozására vonatkozott, az ötletet egyre több euróövezethez tartozó ország vezető politikusa támogatja. Németországgal immár összefogtak az Európai Unió másik erős gazdaságát magukénak tudható franciák, és megszólalt a nemzetközi körökben is eurokrataként ismert olasz Romano Prodi, az EB korábbi elnöke is, aki az elképzelés mellé állt.
Mivel a gazdasági–pénzügyi válság az eurózónához tartozó államok közül a legsúlyosabban Görögországot érinti (ám a veszélyzóna közelében jár Portugália, Spanyolország, Olaszország és Írország is), a kialakult helyzet már a közös európai valuta stabilitását, mi több, létezését fenyegeti. Bár azt még senki nem gondolta át alaposan, hogy az euró helyett a drachma újraélesztése milyen horribilis és fölösleges költségekkel járna, Barroso ennek ellenére tekintélyének teljes latba vetésével az Európai Valutaalap létrehozása mellé állt.
PartizánokMár jól látszik milyen eszközökkel igyekeznek kiszorítani az RMDSZ-t az erdélyi magyarságot tényleg és véglegesen megmenteni akaró ellenfelei. A partizánakció Brüsszelben indult, ahol az éj leple alatt leragasztották a szervezet volt elnökének, a kisebbségi jogok uniós állásával kapcsolatos előadására hívogató plakátjait. »
Sike Lajos
Légből kapottBús-borongós, érzelmes-érzelgős sorok következnek most itten, aki tehát kímélni kívánja könnyzacskóit, kéretik továbblapozni. »
Gyulay Zoltán
Gorilla–dossziéSzlovákiában éppen bukott az egész politikai garnitúra, ha igazak a hírek, amelyek szerint színezettől függetlenül minden politikus sáros a privatizációs meg kormánybeszerzéses ügyekben. A titkosszolgálat megfigyelési anyagai kaptak nem kívánt nyilvánosságot – és bukik mindenki. A hírszerzés akciójának a fedőneve volt Gorilla. Jobb érzésű polgárok banánnal dobálják a parlamentet, mert tudjuk ugyan, hogy minden politikus lop, csal, hazudik, de büntetjük, ha kiderül róla. »
Krebsz János



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!