Elvesztette trónját Bill Gates
Az a Carlos Slim Helú telekommunikációs iparmágnás taszította le a trónjáról, akinek személyében először küzdötte fel magát mexikói üzletember a milliárdosokat bemutató névsor élére. Gates kénytelen ezúttal megelégedni a képzeletbeli dobogó második fokával. Slim összesen 53,5 milliárd dollárt (több, mint 160 milliárd lejt) meghaladó összeg fölött rendelkezik. Gates kénytelen félmilliárddal kevesebből, 53 milliárd dollárból gazdálkodni. A harmadik helyezett a tavaly még ezüstérmes beruházási vállalkozó, Warren Buffet, 47 milliárd dollárral.
„A tavalyi megtorpanást követően az idén ismét meghaladja a világon élő milliárdosok száma az ezret” – írta a Forbes magazin. „Vizsgálódásaink szerint 1011 személy rendelkezik egymilliárd dollárnál nagyobb értékű vagyon felett. Ez a szám magasabb ugyan, mint a tavalyi 793, de még mindig nem éri el a 2008-ban mért 1125-öt, bár azt mutatja, hogy a gazdaság magára talál.”
Carlos Slim mexikói üzletember a világ leggazdagabbja
A szupergazdagok számát tekintve a nagy nyertes Kína 64 névvel; egyedül az Egyesült Államokban él több milliárdos (403), mint a népköztársaságban. Az országok versenyében Oroszország a harmadik – Kínától alig lemaradva – 62 milliárdossal.
Az összeállításba a világ minden tájáról 97 új üzletembernek sikerült beverekednie magát. Két indiai – az olajmilliárdos Mukesh Ambani (4. hely, 29 milliárd) és az acélmágnás Lakshi Mittal (5. hely, hétmilliárd) – mindjárt az első tíz közé. A legtöbb gazdag ember New Yorkban él (60), a világ pénzügyi fővárosát Moszkva (50) és London (32) követi.
A lista korelnöke a svájci Walter Haefner: a 99 esztendős úr 3,3 milliárddal a 287. helyet birtokolja. A legfiatalabb viszont az őt jóval megelőző (212.) Mark Zuckerberg, a Facebook 25 éves alapítója (négymilliárd). A nők versenyében a Walmart-örökös Christy Walton vezet: 22,5 milliárd dollárral a 12. helyen végzett. A listán csupán 89 hölgy szerepel, de önerőből meggazdagodott milliárdosnak csak 14 nő számít, akiknek a fele kínai.
Az első százba a volt szocialista országokból egyedül a cseh Petr Kellner került be (89. hely, 7,6 milliárd). Az ezerben viszont három román névvel is találkozhatunk: Dinu Patriciuval (437. hely, 2,2 milliárd), Ioan Nicolaeval (880. hely, 1,1 milliárd), valamint Ion Ţiriackal (937. hely, egymilliárd). Az amerikai illetőségű Soros György 14 milliárd dollárral a 35. helyre került, magyarországi nem került fel a listára.
Frankie vacsorájaValakiknek szemet szúrt, nincs különösebb jelentősége, ki volt a nemzetféltő szemfüles, kotnyeles hongazda, fő hogy jól értesült demagóg legyen, szóval valakinek feltűnt és tüstént közhírré kürtölte, hogy az IMF romániai tárgyalódelegációjának vezetője hazánk exkluzív fővárosában a legislegfényűzőbb éttermekben költi el szerénynek nem mondható vacsorkáját. »
Sebestyén Mihály
A kormányos és matrózaiA kelet-európai országok gyakran hasonlítják magukat hajózási eszközökhöz. Például gyorsnaszádhoz. Vagy fregatthoz. Leginkább a kormányosok dicsérik így – mint roma titulálja lónak gebéjét – megrozzant bárkájukat. A kormányos utasításához leginkább a mi hajóskapitányunk ért. Sőt, az szinte románikum, hogy a kormányos kezét-lábát a kapitány mozgatja. Most éppen partra tette. »
Ambrus Attila
Miért érné meg?Le a kalappal Amerika előtt azért, ahogy lemenedzselte a líbiai hadmozdulatokat! Ahogy hófehéren ment bele a könnyen végtelenné válható konfliktusba (valójában csak a nyitólépéseket tette meg a sakkjátszmában), és éppen ilyen makulátlanul vonult vissza: ha baj van, vigye el a NATO a balhét. Szerintem a globális zsernyáknak ez volt az első igazi katonapolitikailag felnőtt cselekedete: reszkírozott, de nem emelte addig a tétet, hogy nagyot bukjon, ha rajtaveszt. »
Ady András



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!