BNR: drágulás lesz
A jegybank felfele módosította 2012-es inflációs előrejelzését
ÚMSZ | 2012-02-08 00:22:57
nyomtat | elküld

A korábbi három százalékról 3,2 százalékra módosította 2012-re szóló inflációs előrejelzését a Román Nemzeti Bank (BNR).

A korábbi három százalékról 3,2 százalékra módosította 2012-re szóló inflációs előrejelzését a Román Nemzeti Bank (BNR). A döntést bejelentő Mugur Isărescu jegybankelnök kifejtette: megtörténhet, hogy az év elején 2 százalék alá csökken a pénzhígulás mértéke, ám a központi bank számításai szerint ez az esztendő második felében minden bizonnyal meghaladja a 3 százalékot. Mint mondta, a tavalyi utolsó negyedévben az infláció a BNR várakozásai szerint alakult, ami annak köszönhető, hogy eltűntek az áfanövelés hatásai, tompult a nyersanyagár nemzetközi piaci feszültsége, és a monetáris politika hozzájárult az árstabilitás eléréséhez.

„Ne autót, sztrádát!”


A BNR kormányzója szerint a bankpiacot idén a befektetésekre szánt hitelek fogják uralni, annál is inkább, hogy a lakosság jelenleg lehetőségein felül el van adósodva – ezt a helyzetet pedig a következő példával szemléltette: „Románia az utóbbi években túlságosan gépesítetté vált, úgyhogy most ideje autók helyett inkább autópályákat építeni.”

kep alairas

A jegybankelnök szerint hitelfelvétel előtt érdemes tájékozódni, mert a kamatpolitikák igen eltérőek

Mugur Isărescu megjegyezte, hogy a hosszan tartó fogyasztói javakra felvett kölcsönök piaca is átrendeződött 2005–2006-hoz képest: az ingatlanhitelek is kiegyensúlyozottabban fejlődtek. A kormányzó egyben reményét fejezte ki, hogy a gyengélkedő fogyasztói hitelek szektora is fokozatosan magához tér.

A román jegybank elnöke figyelmeztetett, hogy a lakossági hitelek kamatai emelkedőben vannak, ám hozzátette, hogy ezek aránya a kölcsönök típusa szerint változik. Mint mondta, a hitelfeltételek között óriási különbségek vannak – erre pedig rányomja a bélyegét, hogy az illető pénzintézet anyabankja jelenleg milyen anyagi helyzetben van. Isărescu ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a bankok visszafordulása a helyi forrásokhoz felfelé tornázza majd a betéti kamatok szintjét.

„Hiteles” tévhit

A tegnapi sajtótájékoztatón a jegybankelnök külön szólt arról, hogy az utóbbi időben két tévhit is megjelent a BNR politikáját illetően. „Az egyik, hogy a központi bank erőlteti a hitelezés újraindulását, a másik pedig az, hogy a lejhiteleket népszerűsítené a valutaköcsönökkel szemben” – fogalmazott a kormányzó, leszögezve, hogy nem ért egyet ezekkel a vélekedésekkel.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Adieu Merkozy!

Adio Merkozy! Bienvenue Merkollande! Meghalt a király, éljen a király! – így ment ez, mióta föld és a világ, s most sincs másképpen. Van, aki siratja, van, aki alig várta a Merkozy néven elhíresült francia-német vezető páros, Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök olajozottan működő, egyhúron pendülő párosának széthullását, de egy valamiben kevesen kételkednek; mégpedig abban, hogy az elmúlt négy évben e két „államférfi” határozta meg az Európai Unió gazdaságpolitikáját, nem kis mértékben nemcsak a franciák-németek-görögök, hanem bizony a mi mindennapjainkat is. »

Gál Mária
Plágium

Lassan már az analfabéták is föl tudják mondani a szellemi termékek jogvédelmének szabályait, hogyan és miképpen szabad idézni a más dolgozatából, illetve mi a különbség a kisdoktori meg a szakdolgozat között? Mert lopni nem szép dolog – bár mindenki csinálja egy bizonyos tanultsági szint fölött. »

Krebsz János
Ankaro-damaszkuszáltan

Paradoxális oka annak, hogy Törökország régiómenedzseri státusépítése 2011 óta álldogál: éppen Szíria, az az ország, amelyet a közös határon fenyegetően tett-vett haderők csak 1998-ban tudtak meggyőzni arról, hogy jobb, ha nem támogatja a Kurd Munkáspártot. Az Aszad rezsim máris úgy látta, hogy egy Ankarával vívott háború kockázata nem éri meg, hogy a kurdokat felhasználva tartsanak Iránnal együtt sakkban egy NATO-tag és Amerika-barát országot, amely már akkor túl régióhangos volt az ízlésüknek. »

Ady András