Az anorexia nervosa egy súlyos táplálkozási rendellenesség, kialakulásában fizikai és lelki tényezők egyaránt szerepet játszhatnak. Lényege az étel teljes visszautasítása, amely krónikus betegséggé válhat, súlyos szervi szövődményeket okozva, és végső soron a test teljes leromlásához, akár halálhoz is vezethet.

A serdülőkori anorexia különösen veszélyes, hiszen maradandó csontkárosodást, vagy akár a növekedés végleges megállását is eredményezheti. Éppen ezért fontos, hogy a szülők időben felismerjék, ha gyermekük táplálkozásával valami nincs rendben.

Az anorexia leginkább a serdülőkorban kezdődik, általában a 14–16 éves korosztály körében találkozunk az induló kórképpel. Azonban nem ritka a korai pubertáskori, 12–14 éves korban kezdődő sem. A serdülő lányok között ez a harmadik leggyakoribb krónikus betegség. A betegségre való hajlamban, a zavar kialakulásában, fenntartásában biológiai, pszichológiai és szociális tényezők egyaránt szerepet játszanak.

Legjellemzőbb tünetek, amelyek minden szülő számára gyanúra adnak okot a következők:

– A korhoz és testmagassághoz viszonyított minimális testsúly tartásának visszautasítása, például súlyvesztés, mely a testsúlynak az elvártnál legalább 15 százalékkal alacsonyabb szinten való tartásához vezet; vagy az elvárt súlynövekedés elmaradása a testi fejlődés időszaka alatt

– Intenzív félelem a súlygyarapodástól vagy az elhízástól még soványság esetén is.

– A saját testsúly vagy alak észlelésének zavara, a testsúly vagy alak túlzott befolyása az önértékelésre, vagy a jelenlegi alacsony testsúly veszélyességének tagadása.

– Lányoknál legalább három egymást követő menstruációs ciklus hiánya, ha az egyébként elvárható lenne.

A legszembetűnőbb változás, melyet a szülők a betegség indulásakor észlelhetnek a megváltozott evési magatartás, melynek célja a kalóriabevitel korlátozása. Az anorexiás kamasz kizárólag alacsony kalóriatartalmú ételeket fogyaszt, állandóan számolja a kalóriákat, naponta többször méri a súlyát, kerüli a szülőkkel együtt történő étkezéseket, étkezéssel kapcsolatos rituálékat fejleszt ki, rejtegeti, felhalmozza az ételt.

A másik nagy tünetcsoport a kalórialeadást célozza. Az anorexiás beteg tudatos, intenzív testedzést végez; állandó mozgáskésztetése van, naponta több órát is mozgással, sporttal tölt el; bűntudata van, ha nem edzhet; úgy érzi, ha többet eszik le kell dolgoznia.

Az étvágytalanság önmagában nem jelent anorexiát, számos egyéb belgyógyászati és pszichés eredetű kórkép tünete lehet. Az anorexiás betegek gyakran hónapokig éheznek, míg – a gyermekek és serdülők esetén szülői nyomásra – orvoshoz fordulnak. A betegség kialakulása pszichés okokra vezethető vissza, azonban a gyermek- és serdülőkorban kezdődő anorexiához társuló tartós éhezés szövődményeként fellépő tünetek a növekvő és fejlődésben levő szervezet bármely szervét károsíthatják.

A betegségbelátás hiánya, a betegség tagadása jellemző tünete az anorexiának. Gyerek és serdülőkorban jellemző a túlzott megfelelni vágyás. Az anorexia nervosára jellemző személyiségtényezők: túlkontrolláltság, perfekcionizmus, teljesítmény orientáltság, alacsony önértékelés, kényszeresség, introverzió, túlzott megfelelni vágyás, érzelmek kerülése, testképzavar.

A betegség előre haladtával az anorexia alapvető jelenségeire egyéb pszichológiai tünetek is rakódnak, melyek általában az éhezés következményei. Ilyen az ingerlékenység, depresszió, szociális visszahúzódás és következményeként kapcsolatok megromlása, az étellel és evéssel való túlzott és beszűkült foglalkozás, romló kognitív funkciók.

A gyerekkori evészavarok gyógyításánál rendkívül fontos, hogy multidiszciplináris szemléletű legyen a terápia, hiszen az evészavarok érintik a mentális és a szomatikus egészséget is. A gyermekorvosok, -pszichiáterek, pszichológusok, belgyógyászok, dietetikusok, pedagógusok és a szülők széleskörű együttműködése elengedhetetlen a beteg gyermek hatékony kezelése érdekében.

Kulcskérdés a táplálkozási rehabilitáció, és ezen túl a családterápia, a csoportterápia, a testképzavarral foglalkozó tematikus művészetpszichoterápiás csoportfoglalkozások és a kognitív egyéni terápia integrált alkalmazása. A terápia nem ér véget a célsúly elérésével, a betegek hosszú távú követése kiemelten fontos a későbbi visszaesés, illetve tünetváltás megelőzése szempontjából.

A nemzetközi vizsgálatok eredménye szerint azoknak a betegeknek, akik megfelelő orvosi ellátást, pszichiátriai gondozást kapnak, ötven százaléka meggyógyul, negyedrészük állapota javul, és sajnos másik negyedrészük krónikus evészavarossá válik, nem javul a terápia ellenére sem.

Hozzászólások

Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!