Pozitív hozzáállás, humor és elfogadás
| 2011-10-21 11:30:05
nyomtat | elküld

A Kenti Egyetem kutatása szerint a pozitív hozzáállás, az elfogadás és a humor a legsikeresebb módszerek ahhoz, hogy megküzdjünk a nehézségekkel.

Az Anxiety, Stress & Coping című folyóiratban megjelent tanulmány szerzői 149 egyetemi hallgató naplója alapján jutottak erre a következtetésre. dr. Joachim Stoeber és dr. Dirk Janssen arra kérte a résztvevőket, hogy 3-14 napon keresztül jegyezzék le, milyen kisebb sikertelenségek érték őket, hogyan próbálták meg ezeket kezelni, és a nap végén mennyire érezték elégedettnek magukat.

Egyesek úgy reagáltak a nehézségekre, hogy önmagukat vádolták, másoktól várták a támaszt, haragudtak vagy tagadásba menekültek. Ők nem érezték jól magukat a nap végére. Mások azonban inkább a jó dolgokat próbálták meglátni a helyzetben, és a humort hívták segítségül: ezek a diákok elégedetten zárták a napot.

Dr. Stoeber – aki a perfekcionizmus, a motiváció és a teljesítmény kutatásának szaktekintélye – úgy véli, az eredmények segítséget jelenthetnek mindazoknak, akik a stressz természetét vizsgálják. „Az a felfedezés, hogy a pozitív hozzáállás segít azoknak a diákoknak, akik hajlamosak a tökéletességre törekedni, igen nagy jelentőségű, mivel azt mutatja, hogy még ők is, akik sokszor elégedetlenek magukkal, bármit is értek el, megelégedést találhatnak, ha a hibáikat pozitív színben tudják látni” – mondta el a szakember.

Stoeber azt tanácsolja, hogy a sikertelenségek helyett próbáljunk arra koncentrálni, ami jó volt az adott dologban: például arra, hogy mit sikerült elérnünk, ahelyett, hogy mit nem. „Semmi értelme belemerülni a kisebb bukások felett érzett kesergésbe, mert az csak még mélyebbre húz. Inkább nézzük a helyzet jó oldalát, fogadjuk el, ami történt, és – kis dolog, ám nagyon fontos – tanuljunk meg nevetni rajta.”

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




    

recept

Rákóczi túrós

Hozzávalók: 60 dkg liszt, 40 dkg vaj, 20 dkg porcukor, 1 kg túró, 8 db tojás, 30 dkg cukor, sárgabarcklekvár, citromhéj, vaníliás cukor.

vicc

A felnőtt olyan személy, aki befejezte a növekedést mindkét végén és most középen folytatja.