Tizenkét hónap a természetben
Kelemen László | 2012-02-17 13:17:52
nyomtat | elküld

A tartós nappali és éjszakai fagy megviseli a madarak szervezetét, ráadásul, amely madarak nem jutnak elegendő táplálékhoz, ki vannak téve az életveszélynek.

A tartós nappali és éjszakai fagy megviseli a madarak szervezetét, ráadásul, amely madarak nem jutnak elegendő táplálékhoz, ki vannak téve az életveszélynek. A legutóbb telefonon értesítettek, hogy egy megfagyott madarat találtak. Hervai Katalin képzőművész, édesanyja elmondása szerint egy suppanásra lett figyelmes, kinézett az ablakon, és észrevette, hogy egy mozdulatlan madár fekszik az udvaron. Kiment, felvette, bevitte a házba, és egy bélelt dobozba helyezte. A meleg levegő hatására, rövid idő után magához tért a madár. Ekkor értesített. Kimentem a helyszínre és láttam, hogy a dobozból kis fekete szemeivel, békésen figyel a meggyvágó, és közben napraforgómagot szemez. Szemlátomást nem volt sérülés rajta, amit később az alaposabb vizsgálat is megerősített. A fizikai állapota gyenge volt, és emiatt került végveszélybe. Magamhoz vettem a madarat gondozásra, de még mielőtt eljöttem volna, közösen megnéztük az udvaron működtetett madáretetőt, flakonetetőt, amiből nagy szorgalommal hordták a napraforgómagokat a széncinegék.

kep alairas

Meggyvágó

A meggyvágó egy kalitkába került, az első napokban evett-ivott, és a többi időt meghúzódva az ülőrúdon töltötte el. Változatos élelmet kapott, olajos magvakat, napraforgómagot, kendermagot, dióbelet, almát. Felépüléséhez nagyrészt hozzásegített bizalmas viselkedése, hogy nem vergődött a kalitkában, és hogy elfogadta a táplálékot. Épp akkortájt jelent meg az ablakom alatti vadrózsabokron egy meggyvágó, a bokron maradt bogyóterméseket fogyasztotta jóízűen, ezért gyűjtöttem néhány szemet, és azt is adtam a „madaramnak”.

Jelenleg még nálam van gondozás alatt a meggyvágó, állapota kielégítő, de még néhány napot maradnia kell, míg visszanyeri kondícióját, hogy szabadon lehessen engedni.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




    

recept

Rákóczi túrós

Hozzávalók: 60 dkg liszt, 40 dkg vaj, 20 dkg porcukor, 1 kg túró, 8 db tojás, 30 dkg cukor, sárgabarcklekvár, citromhéj, vaníliás cukor.

vicc

A felnőtt olyan személy, aki befejezte a növekedést mindkét végén és most középen folytatja.