keresés

Az állatok megmentik a mostoha lányt – 2. rész
Lett népmesék

Kutyafejű bement a konyhába a pénzért, de a kisebb zacskót nem találta, ezért megértette, hogy a lány a kincse nagy részét magával vitte. Haragjában szinte megzöldült és elkékült, a fogait csikorgatva, a fejét mélyen lecsüggesztve lefeküdt, de állandóan arra gondolt, hogyan is kaphatja el a lányt.

Ugyanekkor az árva lány épen és egészségesen hazaért, átadta a mostohájának a tüzet és elmesélte, hogy a Kutyafejű házában nagy vagyont talált. A mostoha, mint minden boszorkány, szörnyen éhes volt a kincsre, és egyszerre csak arra támadt kedve, hogy az ő édes lánya menjen el a még nagyobb kincsért. Megint eloltott a házban minden tüzet, és megparancsolta a lányának, hogy menjen el a Kutyafejű várába tűzért.

A boszorkány lánya sietett, egyenesen rohant át a nagy erdőn a várba, hogy minél előbb megszerezze a sok aranyat és drágakövet. Amint ment át az erdőn, találkozott a teli tőgyű tehénnel. A tehén megkérte: „Lányom, fejjél meg!”
De a lány elsietett a tehén mellett, magasba tartva az orrát. Miután megtett egy kis utat, odaért a gyapjas bárányhoz. Az szépen kérte: „Lányom, nyírjál meg!”

De a boszorkány lánya dühösen rákiabált: „Eredj innen, nincs kedvem senkivel sem bajlódni.”
Amint még tovább ment, szinte nekiszaladt egy lónak, amelyik szorosan egy cölöphöz volt kötéllel kötve. A ló szépen kérte: „Lányom, oldozzál el!”

De lány elszaladva mellette, csak haragosan dörmögte: „El az útból, átkozott gebe! Nincs kedvem veled bajlódni.”
Amikor odaért a Kutyafejű várához, még csak jó estét sem mondott magának a Kutyafejűnek, azonnal tüzet kért. A Kutyafejű mosolyogva mondta: „Kapsz tüzet, itt vannak a gombok – csörgesd azokat és táncolj, amíg megkeresem a tüzet.”

A Kutyafejű átment a másik szobába, és elgondolkodott, hogy hogyan is kínozza meg legádázabb ellenségét. A padló alól ismét előbújt a kisegér és így szólt: „Kedves kislány, add ide nekem a gombokat, én segítek neked, de te magad fuss el, amilyen gyorsan csak tudsz. A vár ura, mihelyt kijön a szobájából, darabokra tép téged. Menj be a konyhába, ott megszerzed a tüzet, ott a ládán van két pénzes zsák: az egyik nagy, a másik kisebb. Vedd el a kisebbet, a nagy túl nehéz.”

A lány odaadta az egérnek a gombokat, besietett a konyhába, felkapta a nagy pénzes zacskót és szélvészként száguldott is hazafelé. Miután kigondolt valamit, a Kutyafejű is kijött a szobából. Megpillantotta az egeret, amint a gombokat rázta és táncolt. Mint héja, lecsapott az egérre, és vaskarmaival apró darabokra tépte. Majd kirohant az ajtón, hogy üldözőbe vegye a szökevényt. Szaladt egy darabon, találkozott a lóval, megkérdezte, hogy nem látott-e egy lányt. A ló azonnal azt felelte, hogy nemrég szaladt erre egy, az erdő felé. A Kutyafejű még dühösebben rohant utána. Eljutott a bárányhoz, és megkérdezte, hogy látott-e egy lányt. A bárány azonnal azt felelte, hogy erre szaladt az erdő felé, talán még utoléri.

A Kutyafejű most úgy rohant, mintha az eszét vesztette volna, hamarosan ott volt a tehénnél, amit megkérdezett, hogy nem látott-e egy lányt. A tehén azt mondta, hogy éppen ott van a bokor mögött, és arra fordította a fejét, ahol a lány, aki a rengeteg pénzt cipelve nagyon kifáradt, alig szuszogva feküdt a földön. A Kutyafejű boldogan odaszaladt a lányhoz, és kitépte a kezéből a pénzes zsákot, amit szorosan a karmai között tartott. A lány, ahogyan csak tudott, ordított, harapott, kezével, lábával hadonászott és kénes nyálat köpdösött a Kutyafejű szemébe, de semmi sem segített rajta. A Kutyafejű megragadta a boszorkány lányának a haját, visszavitte a várába és ott darabokra tépte.
Estefelé a vén boszorkány kiment várni a lányt az arany kinccsel. Várta, várta éjfélig, de az csak nem jött. Akkor megértette, hogy mi történt. A haragjába és bánatába azon a helyen bele is halt.

De az okos, szép, gazdag lányt mindenki dicsőítette, és énekeket szereztek róla. A híre eljutott az ország ifjú királyának a fülébe is, és feleségül vette. Nagy lakodalmat csapott.

Engem is meghívtak a lakodalomba. Én jól felkészültem: vettem két cukorlovat, egy mézeskalács kocsit, a szabónál rendeltem színes papírból egy öltönyt, a fejemre vajsapkát tettem, a lábamra vékony lepényből cipőt, és útra keltem, mint egy parádés kocsis.
Útközben nagyon sütött a nap, elolvadt a sapkám. Másik sapkára volt szükségem, ezért megálltam a kocsma előtt. Amíg bent voltam, – volt, hol nem volt – egy nagy gyerekcsapat megette a lovaimat és a kocsimat. Gyalog mentem tovább, de így elkopott a cipőm talpa.
Nagy eső kezdett esni, elázott a zakóm meg a nadrágom. Mit tegyek most? Hová menjek meztelenül? Hideg volt az eső. Szerencsére találtam az útszélen egy nagy csövet. Bemásztam és mivel nagyon fáradt voltam, átmelegedve hamarosan elaludtam. De ahol voltam, az egy ágyúcső volt. A katonák az eső elálltával gyakorlatozni kezdtek, ágyúból is lövöldöztek, hogy csak úgy remegett a föld.
Abból az ágyúból is lőttek, amiben én aludtam, és engem is kilőttek, így repültem vissza a saját falumba.

(Fordította: Dabi István)

  csodavár