Mentek, mendegéltek, sokáig mentek, míg végre elértek egy szép ezüsterdőbe. Az erdő nagyon szép volt, ezüstlombbal, virágokkal volt teljes. A fiú rimánkodni kezdett az ökörnek, hogy ő mégiscsak szakít egy virágot innét is. Az ökör eleget kérte, hogy ne szakítson, mert azért neki meg kell küzdenie. De addig rimánkodott a fiú, míg végül az ökör megengedte, hogy szakasszon egy ezüstvirágot az erdőből.

Mentek tovább, kiértek az erdő szélére. Mikor kiértek, előáll egy oroszlán.
– Szilaj ökör, mi csengett az erdőn? Valamit hallottam, bántottátok az ezüsterdőm!

Megküzdtek az oroszlánnal. Ezt Szilaj ökör úgy megöklelte, hogy a szarvai keresztülmentek az oroszlán oldalán. Mégis, az oroszlán valahogy a jobb fülét leharapta az ökörnek.
– No – mondja az ökör a fiúnak –, látod, most már jegyes vagyok. De harmadszor ne próbáld, mert akkor életemet veszítem.

Mentek, mendegéltek tovább, nemsokára elértek egy tiszta aranyerdőt. Az erdő szép aranyvirággal volt tele. A fiú rimánkodni kezdett, hogy ő mégiscsak szakít egy aranyvirágot. Az ökör sírva kérte a fiút:
– Ne szakíts, mert ennek az erdőnek már nemcsak egy őre van.

De a fiú nem fogadott szót, mégiscsak szakított egy virágot. Az ökör megrántotta a fejét:
– Látom már előre, hogy végem lesz. Hanem ha megküzdöm a kis nyúllal, a jobb szarvam majd leesik messzi tőlem; ügyelj, és vedd fel. Dugd el rögtön a zsebkendődbe, ott lesz neked étel elég.

No hát, ahogy az erdő szélére érnek, előállít egy tigris, egy háromfejű sárkány és egy kis fekete nyúl. A sárkány beszélt, mint gazda:
– No, Szilaj ökör, most akár add meg magad, rabszolgánk leszel, míg élsz, a fiúval együtt, akár pedig egymás után mind a hármunkkal meg kell küzdened. Miért bántottátok az aranyerdőt?

Rajz: Hubbes Matyi

A fiú búsulni kezdett. Sírt nagyon, hogy az ökör elpusztul, de az ökör azt mondta:
– Ne sírj, ez még nem az utolsó, evvel megbirkózhatom.

Másnap délben megverekedtek, és az ökör a tigris nyakát keresztülöklelte egészen. Avval elment legelni, s azt mondta a fiúnak:
– Ha valaki keresni fog, mondjad, hogy holnap délben itt leszek; ha pedig késztet, fújjad a furulyát, s itt leszek mindjárt.

Jön a kis fekete nyúl, azt kérdi a fiútól: hol a Szilaj ökör? A fiú megfújta a furulyát, de még igazi vígan, táncnótára. Azt mondja a kis fekete nyúl:
– Hagyj békét a furulyának! Csak azt mondd meg a Szilaj ökörnek, hogy holnap délben velem verekedjék meg: ez a háromfejű sárkánynak, az erdő királyának a parancsa.

Előjött az ökör, s kérdi a fiútól:
– Miért fújtad olyan táncnótára a furulyát?
– Hogyne fújnám, mikor idejött egy kis fekete nyúl, s azt mondta hogy vele kell megküzdened.
– Az teszi el az én fejem!

Így is lett. Mikor a küzdéshez fölálltak, a kis nyúl csak forgott egyre ott az ökör körül, míg végre bebújt az ökör hasa alá. Úgy feldobta az ökröt, hogy mindjárt kétfelé hasadt, s a jobb szarva két-három ölnyire szökött el tőle.

A fiú felvette a szarvat, a zsebkendőjébe tette, s ment tovább nagy búsan, egyedül. Elért egy szép rétre. Ott egy forrás felett leült, kihúzta a szarvat, evett-ivott, lefeküdt s elaludt. Mikor felébredt, látja, hogy az egész rét tele van nyájakkal. Búsulni kezdett, hogy hogyan tudja majd visszaűzni azt a tenger nyájat a Szilaj ökör szarvába, mert azok mind onnét jöttek ki; de nem bírta eltalálni.

Hát jött egy öregasszony, és az egy valóságos boszorkány volt. Látja a fiút, hogy búslakodik. Könnyen kiszedte a fiúból, hogy mi van a dologban:
– Én nem tudom ezt a sok csordát beűzni a szarvba.
– Ha csak az a baj – mondja a boszorkány –, az nem nagy baj. Én beűzöm, nem is nagy a fizetség. Csak arra esküdj meg, hogy soha meg nem házasodol.

A fiú nagy nehezen megesküdött, és az öregasszony egy hoppra elővette a mesterségét és beűzte a sok csordát. A fiú elbúcsúzott az öregasszonytól és ment tovább.

Nemsokára elért a fiú egy malomba, szállást kért. A molnárnak volt egy igen szép lánya. A fiú megszerette a lányt, a lány is a fiút. A lány még inkább, mint a fiú; kérte hát, hogy vegye el őt feleségül. De a legény megmondta, hogy neki milyen esküje van, hogy sohasem házasodhat meg.
– Ha csak az a baj – mondta a molnárlány –, segítek én azon. Légy bátor, mert semmi bajod nem lesz!

Erre összekelt a lánnyal, megesküdtek.

Mikor eltelt a vendégség, lefeküdt az egész ház népe. De a menyecske feltett az asztalra egy kenyeret és egy korsó vizet. A vaskanalat meg a seprűt pedig felállította a nyelére az ajtó mellé. A számítás jó volt, mert éjfélkor jött a boszorkány.

Kiáltja a seprűnek:
– Nyisd ki, seprű, az ajtót!

Mondja a seprű:
– Nem lehet, mert a fejemen állok.

Kiáltja a vaskanálnak:
– Vaskanál, nyisd ki az ajtót!
– Én sem tehetem, mert a fejemen állok!

Kiáltja a boszorkány a házba:
– Gyere ki, esküszegő, mert úgyis véged lesz!

Erre megfelelt a kenyér:
– Hej, te kutya boszorkány, te nem engedheted meg, amit én megengedek? Engemet elvetnek, megnövök, azután lekaszálnak, azután megcsépelnek, megőrölnek, vízzel összegyúrnak, megsütnek, azután megesznek. Ennyit kínt én mind kiállok, s megbocsátok.
– Ejnye teremtette! – kiáltott a boszorkány. – Itt nagyobb boszorkány van nálamnál!

Úgy megharagudott a boszorkány, hogy rögtön kettéhasadt.
A fiatalok pedig még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Hozzászólások

Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!