Plasztikázták a Renault Koleost
Alig három év után máris felfrissítette a Koleost a Renault. A kompakt SUV újgenerációs változata ráadásul nem is csak egy kicsit változott: az orrészt teljesen újraszabták a tervezők. A fényszórók, a hűtőmaszk és a lökhárító ráncfelvarrása viszont nem az idei Genfi Autószalonon bemutatott Captur-koncepciót követi, az új Koleosnak sokkal markánsabb a vonalvezetése.
A franciák Latitude-jére emlékeztet, ami jó ötletnek tűnik, hiszen a Koleos eddig nem aratott túl nagy sikert. Bár a legrobosztusabb a hobbi-terepjárók kategóriájában, mostanáig megosztotta a közvéleményt. A Renault már-már le is mondott róla, hiszen egy saját fejlesztésű, Nissan alapokra épülő terepjárón dolgoznak, ám most úgy tűnik mégis adnak neki még egy esélyt.
Oldalról viszont nem látni túl sok újdonságot és az utastér nem változott, csupán a műszerfalat tervezték újra és a hírek szerint jobb minőségű anyagokat használtak. Várhatóan bővül a színpaletta is. A központi műszeregységet és a középkonzol kijelzőit is újratervezték, a technikai részhez viszont nem nyúltak.
Az új Koleos motorizációja hű maradt a 2 literes dízelekhez (150 és 175 lőerős változat), de újrahangolták őket és így csökkent a károsanyag-kibocsátása. Ezzel csábítóbb lehett Romániában is, hiszen kevesebb adót kell majd utána fizetni. Néhány országba egy 170 lőerős, kétliteres, turbós benzines erőforrással is elérhető lesz. A már ismert 175 lóerős blokk nem éppen gyenge, s viszonylag jó a reakcióideje, de persze nem száguldozásra találták ki.
A Koleosnak komoly konkurenciát jelent a Duster, a Hyundai ix35, a Kia Sorento vagy éppen a Mitsubishi Outlander és egyelőre még nincsenek hírek a ráncfelvarrott modell tervezett áráról. Egyelőre annyit tudni, hogy az őszi Frankfurti Autószalonon mutatják be, s hamarosan megkezdik az értékesítését is.
Adieu Merkozy!Adio Merkozy! Bienvenue Merkollande! Meghalt a király, éljen a király! – így ment ez, mióta föld és a világ, s most sincs másképpen. Van, aki siratja, van, aki alig várta a Merkozy néven elhíresült francia-német vezető páros, Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök olajozottan működő, egyhúron pendülő párosának széthullását, de egy valamiben kevesen kételkednek; mégpedig abban, hogy az elmúlt négy évben e két „államférfi” határozta meg az Európai Unió gazdaságpolitikáját, nem kis mértékben nemcsak a franciák-németek-görögök, hanem bizony a mi mindennapjainkat is. »
Gál Mária
PlágiumLassan már az analfabéták is föl tudják mondani a szellemi termékek jogvédelmének szabályait, hogyan és miképpen szabad idézni a más dolgozatából, illetve mi a különbség a kisdoktori meg a szakdolgozat között? Mert lopni nem szép dolog – bár mindenki csinálja egy bizonyos tanultsági szint fölött. »
Krebsz János
Ankaro-damaszkuszáltanParadoxális oka annak, hogy Törökország régiómenedzseri státusépítése 2011 óta álldogál: éppen Szíria, az az ország, amelyet a közös határon fenyegetően tett-vett haderők csak 1998-ban tudtak meggyőzni arról, hogy jobb, ha nem támogatja a Kurd Munkáspártot. Az Aszad rezsim máris úgy látta, hogy egy Ankarával vívott háború kockázata nem éri meg, hogy a kurdokat felhasználva tartsanak Iránnal együtt sakkban egy NATO-tag és Amerika-barát országot, amely már akkor túl régióhangos volt az ízlésüknek. »
Ady András



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!