Mitsubishi, a legjobb 4x4-es
Hatodik díját zsebelte be a Mitsubishi ASX Romániában
A Mitsubishi immár hatodik trófeáját zsebelte be a legjobb 4x4-esek romániai „versenyében”, amikor az idén, a díj tizedik évfordulóján az ASX-nek ítélték meg ezt az elismerést. Pedig a mezőny igen erős volt, az ASX a Dacia Dustert, a Kia Sorentót, a Land Rover Freelander 2-t és az Opel Antarát utasította maga mögé.
Csodálkozni persze nem nagyon lehet, hiszen a Mitsubishinek óriási hagyománya van a terepjárógyártásban, Pajeróját szinte mindenki ismeri. Az idei díjat elnyerő kompakt crossovere az Outlander padlólemezére épült, így a tengelytávja teljesen megegyezik a „nagytestvérével”, az ASX-ben viszont már teljesen saját fejlesztésű erőforrás lapul a motorháztető alatt.
Az 1,8 literes, 16 szelepes, soros, töltőlevegő-hűtős, turbófeltöltéses dízelmotorjának teljesítményét az Mitsubishi úgynevezett innovatív, változó, elektronikus szelepvezérlésű (MIVEC) rendszere optimalizálja. Ehhez a 150 lőerős erőforráshoz egy hatfokozatú manuális váltót társítottak a japánok. Az 1,6 literes, soros, négyhengeres benzinmotorral felszerelt változat ötfokozatú manuális váltót kapott. Méreteiben természetesen kisebb, mint az Outlander, de ennek ellenére tágas a belső tér, s még a csomagtartója is 419 literes alaphelyzetben. A tesztelések során jó eredményeket produkált, s még az ára is versenyképes, hiszen a 115 lovas benzinmotor alapára 18 ezer euró alatt van.
A Mitsubishi ASX-et választották az év legjobb összkerékhajtású autójává
Az árak alapján viszont változatlanul a Dacia Duster a nyerő az összkerékmeghajtású autók romániai piacán, s noha nálunk még mindig van némi tartózkodás a márka iránt, a Renault égisze alatt lassanként helyreáll a renoméja. Tavalyi bemutatkozása óta ráadásul már bizonyított a Duster, mind az 1,6 literes 105 lóerős, benzines, mind pedig a takarékosabb, 90 vagy 110 lóerős, 1,5-ös dízelmotoros változat meglepően jól viselkedik terepen.
13-16 ezer euró közötti ára és a teljesítménye közötti arány egyértelműen a javára billenti a mérleget, ráadásul ha rálépünk a gázra még a dízel hangja is kellemes. A franciák amúgy elégedettek lehetnek, hiszen Magyarországon például, az eladások alapján abszolút listavezető a kategóriájában: a Datahouse idei első féléves adatai alapján 510 kelt el belőle, míg a tavalyi első Nissan Quashqaiból mostanáig csak 354 talált gazdára.
Tizenötezer euró körüli alapárával a Suzuki SX4 sem hiányozhat az olcsó terepjárók mezőnyéből. 1,6 literes, 120 lóerős benzinmotorja nem hagy cserben az emelkedőn, de aki nagy autóra vágyik, bizonyára nem ezt fogja választani. Ott van viszont a japánok Vitarája, amelyik bár csak szabadidő-terepjáróként van reklámozva, igazi vadállatként tud viselkedni. 3,2 köbcentis V6-osa nagyon jól bírja a megterhelést, a fogyasztása viszont a 14 litert is elérheti, és az árát tekintve sem nevezhető fapadosnak, mivel még az alapmodell is meghaladja a 20 ezer eurós határt.
Pedig még a raliversenyeken brillírozó Subaru Imprezának is sikerült 20 ezer euró alá szorítania az árát – legalábbis az 1,5 literes, 107 lóerős alapmodellnek, a 150 lovas már 27 ezer euró feletti áron kapható. Húsz ezer alatt van a Golf Variant 1,6-os, 105 lóerős dízeles kombija is, de még a csapotthátú kettes Golfnak is van 4x4-es változata.
S ezzel véget is ér a 20 ezer erő alatti öszkerékhajtásúak listája, de a Toyota városi cruisere és a Skoda Yeti még közel áll az alsó kategóriához.
Nyolcsebességes, bolygóműves autómataváltót kap a Land Rover Discovery 4
A 4x4-esek romániai díjkiosztóján a Volvo XC60-as az összkerékhajtásúak prémiumkategóriájában aratta le a babérokat, s megelőzte az Audi Q5-öst, a BMW X3-at és a Mercedes-Benz GLK-ját. A legjobb összkerékhajtású pick-up díját a Volkswagen Amarok nyerte el a Mitsubishi L200-as és a Nissan Navara elől.
A legjobb terepjárónak járó trófeát a Land Rover Discovery 4-nek ítélte meg a zsűri, közvetlenül a Volkswagen Touareg és a Mitsubishi Pajero előtt. Az LR4 amúgy már eddig is rengeteg ráncfelvarráson esett át, de a 2012-es modellévre ismét felfrissítik a modellt. Megkapja a BMW-kben és Jaugárokban is megtalálható nyolcsebességes, bolygóműves autómataváltót, amely 245-ről 256 lóerőre erősíti fel a háromliteres V6-os dízelmotort, a fogyasztást viszont 8,8 literre csökkenti.
Amikor az ár nem akadályTalán még emlékeznek arra, hogy néhány évvel ezelőtt hatalmas és gyors fellendülésnek indult a luxus-terepjárók piaca Romániában. Noha azóta jött egy gazdasági válság és az adórendszer is megváltozott, a prémiumkategóriás 4x4-esek nem tűntek el az utakról. Ma is látni új Porshe Cayenne-t, Audi Q7-est vagy BMW X6-ost, s négy romániai már idei megjelenésekor megrendelte a Ferrari 4x4-esét.
A crossoverek továbbra is népszerűek nálunk, a nemzetközi piac pedig egyre több újdonságot ígér, az idei Frankfurti Autószalonon például várható egy új Peugeot SUV bemutatkozása, amelyet a hírek szerint a Mitsubishi ASX alapjaira építenek. A Honda az új generációs CR-V-t tervezi bemutatni a szeptemberi seregszemlén, míg a Mercedes eldöntötte: riválisa lesz az X6-osnak, s az elkövetkező négy évben összerak egy sportos SUV-ot.
Csökkentek az autóárak
Noha az Európai Unió egészét tekintve a tavaly átlagosan 2,5 százalékkal csökkentek a gépkocsiárak és a tagállamok közötti árkülönbségek is közeledtek egymáshoz, külföldön még mindig olcsóbbak az autók mint Romániában – derült ki az Európai Bizottság legfrissebb, kedden nyilvánosságra hozott statisztikája alapján. Nálunk a reálérték csak 2,3 százalékot esett, miközben az eurozónán kívüli országok többségében ennél jóval nagyobb volt a csökkenés.
A reálérték leginkább Szlovákiában (-17,4 százalék) és Bulgáriában (-13,5 százalék) csökkent, a magyarországi árak 6,5 százalékos csökkenése az ötödik legnagyobb. Nálunk 4,7 százalékkal nőtt a nominális érték, s a használati költségek is 7 százalékkal emelkedtek.
Adieu Merkozy!Adio Merkozy! Bienvenue Merkollande! Meghalt a király, éljen a király! – így ment ez, mióta föld és a világ, s most sincs másképpen. Van, aki siratja, van, aki alig várta a Merkozy néven elhíresült francia-német vezető páros, Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök olajozottan működő, egyhúron pendülő párosának széthullását, de egy valamiben kevesen kételkednek; mégpedig abban, hogy az elmúlt négy évben e két „államférfi” határozta meg az Európai Unió gazdaságpolitikáját, nem kis mértékben nemcsak a franciák-németek-görögök, hanem bizony a mi mindennapjainkat is. »
Gál Mária
PlágiumLassan már az analfabéták is föl tudják mondani a szellemi termékek jogvédelmének szabályait, hogyan és miképpen szabad idézni a más dolgozatából, illetve mi a különbség a kisdoktori meg a szakdolgozat között? Mert lopni nem szép dolog – bár mindenki csinálja egy bizonyos tanultsági szint fölött. »
Krebsz János
Ankaro-damaszkuszáltanParadoxális oka annak, hogy Törökország régiómenedzseri státusépítése 2011 óta álldogál: éppen Szíria, az az ország, amelyet a közös határon fenyegetően tett-vett haderők csak 1998-ban tudtak meggyőzni arról, hogy jobb, ha nem támogatja a Kurd Munkáspártot. Az Aszad rezsim máris úgy látta, hogy egy Ankarával vívott háború kockázata nem éri meg, hogy a kurdokat felhasználva tartsanak Iránnal együtt sakkban egy NATO-tag és Amerika-barát országot, amely már akkor túl régióhangos volt az ízlésüknek. »
Ady András



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!