Két kontinens, egy autó
Sanghajban és New Yorkban is tartogatott újdonságot a nemzetközi autókiállítás
| 2011-05-05 19:26:46
nyomtat | elküld

Ismét akadnak újdonságok az autópiacon, a sanghaji és az New Yorki-i kiállításon is lepleztek le új modelleket. Ezen a két autószalonon debütált például a Chevrolet Malibu következő generációja, amely Európában az Epicát váltja le.

Ismét akadnak újdonságok az autópiacon, a sanghaji és az New Yorki-i kiállításon is lepleztek le új modelleket. Ezen a két autószalonon debütált például a Chevrolet Malibu következő generációja, amely Európában az Epicát váltja le. Formailag ugyan nem hoz túl sok újdonságot, de az alapoktól újratervezték, s ez a középkategóriás modell immár nemcsak Amerikában lesz kapható, hanem világszerte legalább mintegy száz országban forgalmazzák majd.

A Jaguar XK kabriója és kupéja is kapott egy ráncfelvarrást, ám ezek a módosítások kizárólag esztétikaiak, a motorkínálat nem változott. Vékonyabbak lettek a fényszórók, a hűtőrács viszont nagyobb lett, és a lökhárítókat is lecserélték.

Elegáns lett, de dinamikus maradt a Subaru Impreza

Elegáns lett, de dinamikus maradt a Subaru Impreza

Sportos Rio

Shanghajban K2-ként, New York-ban viszont az eredeti nevén, azaz Rióként mutatta be a Kia a Rio új szedánváltozatát. A hatchback ráncfelvarrott változatát már a Genfi Autószalonon leleplezték, a négyajtós modell azonban csak ezen a két áprilisi autókiállításon debütált. A Rio szedán külsőre inkább a KIA Optimára hasonlít, de ez sokkal sportosabb, dinamikusabb formatervezésnek örvend. Elődjénél hosszabb (4,37 méter), szélesebb (1,27 m) és alacsonyabb (1,45 m) is, miközben az autó tömege csökkent.

A csomagtartója ötszáz literes, a hátsó ülés pedig dönthető. Javítottak a torziós merevségen, a menetkomforton és a vezethetőségen is. Egyelőre Kínában dobták és az Egyesült Államokban dobták piacra, de várhatóan Európába is hamarosan megérkezik. Kínában 1,4 literes, 107 lóerős és 1,6 literes, 123 lóerős motorválasztékkal forgalmazzák, míg a tengerentúlra 135 lóerős közvetlen befecskendezéses benzinmotorral szállították. Az európai változat majd csak a Frankfurti autószalonon mutatkozik be, de a szakértők szerint komoly konkurenciát jelenthet majd a Dacia Logannak.

Elegáns Impreza

A New York-i Autószalonon mutatkozott be a legújabb generációs Subaru Impreza is, amelynek forgalmazását ősztől tervezik. Négy év után már sokan várták a modell ráncfelvarrását, amely nem is okozott csalódást. Noha a Los Angeles-i autókiállításon bemutatott koncepcióhoz képest a szériamodell viszszafogottabb, mind a szedán, mind pedig az ötajtós változat modern, sportos, ugyanakkor elegáns lett.

Méretesebb lett a Kia Rio négyajtós változata

Méretesebb lett a Kia Rio négyajtós változata

A szögletes vonalak dominálnak, de az agreszszív orrész így is dinamikus hatást kelt. A raliban oly sok sikert elért modell utcai változata most már sokkal inkább „üzletemberesebb”, az ötajtós változat pedig szinte már kombira hajaz. Némi elfogultsággal, a szedánváltozatot emelnénk most ki, amelynek formatervezése remekül ötvözi a kifinomult eleganciát az izomautók vadságával.

Méreteiben nem sokat változott, de növeltek a tengelytávon, s ezzel tágasabb lett a hátsó utastér. A belső design is fejlődött, még precízebb az anyagválasztás és az összeszerelés. Az amerikai piacra egy 2 literes, 148 lóerős benzines bokszermotort szereltek bele, amely a gyártó szerint városi körülmények között csupán 8,1 litert fogyaszt százon, míg autópályán 6,5 litert eszik.

Megnőtt a Bogár

Sanghajban és New Yorkban egyszerre mutatta be a Volkswagen a Beetle 2011-et, s noha a klasszikus vonalvezetés nem sokat változott, méreteiben igencsak megnőtt a kis Bogár. 15 centiméterrel hosszabb lett és 8,1 cm-el szélesebb, a korábbinál pedig jóval hoszszabb a motorháztető. A VW rengeteg extrát kínál az új Bettlehez, lehet például 19 colos felnit tenni rá, vagy éppen Fender hifit beleszereltetni. Európában 105 lóerős, 1,2 literes TSI az legkisebb motor, míg a legerősebb egy kétszáz lovas kétliteres benzines, de két dízelmotor is szerepel a palettán (105 lóerős 1,6 TDI és 140 lóerős 2.0 TDI).

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Adieu Merkozy!

Adio Merkozy! Bienvenue Merkollande! Meghalt a király, éljen a király! – így ment ez, mióta föld és a világ, s most sincs másképpen. Van, aki siratja, van, aki alig várta a Merkozy néven elhíresült francia-német vezető páros, Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök olajozottan működő, egyhúron pendülő párosának széthullását, de egy valamiben kevesen kételkednek; mégpedig abban, hogy az elmúlt négy évben e két „államférfi” határozta meg az Európai Unió gazdaságpolitikáját, nem kis mértékben nemcsak a franciák-németek-görögök, hanem bizony a mi mindennapjainkat is. »

Gál Mária
Plágium

Lassan már az analfabéták is föl tudják mondani a szellemi termékek jogvédelmének szabályait, hogyan és miképpen szabad idézni a más dolgozatából, illetve mi a különbség a kisdoktori meg a szakdolgozat között? Mert lopni nem szép dolog – bár mindenki csinálja egy bizonyos tanultsági szint fölött. »

Krebsz János
Ankaro-damaszkuszáltan

Paradoxális oka annak, hogy Törökország régiómenedzseri státusépítése 2011 óta álldogál: éppen Szíria, az az ország, amelyet a közös határon fenyegetően tett-vett haderők csak 1998-ban tudtak meggyőzni arról, hogy jobb, ha nem támogatja a Kurd Munkáspártot. Az Aszad rezsim máris úgy látta, hogy egy Ankarával vívott háború kockázata nem éri meg, hogy a kurdokat felhasználva tartsanak Iránnal együtt sakkban egy NATO-tag és Amerika-barát országot, amely már akkor túl régióhangos volt az ízlésüknek. »

Ady András