Új START orosz feltételekkel
Hírösszefoglaló | 2010-03-16 23:26:44
nyomtat | elküld

Az orosz alsóház nem fogja ratifikálni az új START szerződést, amennyiben az nem foglalja magában az Európába tervezett amerikai rakétapajzsot is – jelentette ki tegnap a duma elnöke.

Borisz Grizlov szerint az új orosz–amerikai fegyverzetkorlátozási szerződésnek ki kell terjednie a rakétavédelmi kérdésekre is. Az amerikai fél viszont éppen hétfőn erősítette meg, hogy a védelmi fegyverzet kérdését külön kell kezelni. Az amerikai rakétapajzs tehát nem kerülhet bele az új szerződésbe. Az orosz parlament alsóházának elnöke két nappal azelőtt nyilatkozott a kérdésről, hogy Hillary Clinton amerikai külügyminiszter Moszkvában várhatóan igyekszik majd rávenni az orosz vezetést: tegyen lépéseket a két ország kapcsolatait mérgező kényes kérdés rendezésének előmozdítása érdekében.

Orosz kollégája, Szergej Lavrov azt hangoztatja, hogy az új szerződésben egyaránt jogilag kötelező formában kell rögzíteni a védelmi és a támadó jellegű fegyverek közötti kapcsolatot. A orosz diplomácia vezetője ezzel az amerikaiak Európába tervezett rakétapajzsára utal. Clinton azonban elutasítja, hogy a két fegyverfajtát összekapcsolják az új szerződésben.

Clinton a The New Times című, ellenzékinek tartott orosz lap hétfői számában megjelent nyilatkozatában leszögezte: a hadászati támadó és védelmi fegyverek kérdését külön kell kezelni. Hozzátette, országa kész a párbeszédre az utóbbiakról, vagyis a rakétapajzsról is.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Frankie vacsorája

Valakiknek szemet szúrt, nincs különösebb jelentősége, ki volt a nemzetféltő szemfüles, kotnyeles hongazda, fő hogy jól értesült demagóg legyen, szóval valakinek feltűnt és tüstént közhírré kürtölte, hogy az IMF romániai tárgyalódelegációjának vezetője hazánk exkluzív fővárosában a legislegfényűzőbb éttermekben költi el szerénynek nem mondható vacsorkáját. »

Sebestyén Mihály
A kormányos és matrózai

A kelet-európai országok gyakran hasonlítják magukat hajózási eszközökhöz. Például gyorsnaszádhoz. Vagy fregatthoz. Leginkább a kormányosok dicsérik így – mint roma titulálja lónak gebéjét – megrozzant bárkájukat. A kormányos utasításához leginkább a mi hajóskapitányunk ért. Sőt, az szinte románikum, hogy a kormányos kezét-lábát a kapitány mozgatja. Most éppen partra tette. »

Ambrus Attila
Miért érné meg?

Le a kalappal Amerika előtt azért, ahogy lemenedzselte a líbiai hadmozdulatokat! Ahogy hófehéren ment bele a könnyen végtelenné válható konfliktusba (valójában csak a nyitólépéseket tette meg a sakkjátszmában), és éppen ilyen makulátlanul vonult vissza: ha baj van, vigye el a NATO a balhét. Szerintem a globális zsernyáknak ez volt az első igazi katonapolitikailag felnőtt cselekedete: reszkírozott, de nem emelte addig a tétet, hogy nagyot bukjon, ha rajtaveszt. »

Ady András