SNS: hazahívnák a szlovák követet
MTI | 2010-03-19 08:14:02
A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) nehezményezi, hogy a pozsonyi diplomácia eddig nem kellő eréllyel kezeli Sólyom László szerbiai kijelentéseit, miszerint a szlovákiai magyar iskolákban idegen nyelvként kellene oktatni a szlovák nyelvet.
„A szlovák diplomáciának lényegesen keményebben kellene reagálnia ezekre a nyilatkozatokra. Bár a kormányfő már reagált, de véleményem szerint nagyon finoman és tapintatosan” – jelentette ki Ján Slota, az SNS elnöke pártja csütörtöki pozsonyi sajtóértekezletén. „A külügyminiszternek már régen vissza kellett volna hívnia nagykövetünket Szlovákiába” – hangoztatta Slota, aki durva Szlovákia ellenes támadásnak minősítette a magyar államfő múlt heti kijelentéseit.
Anna Belousovová, az SNS első alelnöke szerint Sólyom más szavakkal, de ugyanazt mondja, mint amit a Jobbik EP-képviselője, Szegedi Csanád hangoztatott Szlovákia címére. „Ugyanazt mondják, csak más szavakkal. Ez bizonysága annak, hogy Magyarország hivatalos politikája a szélsőségesség, a nacionalizmus és a sovinizmus politikája” – jelentette ki a politikus.
Szlovákia esetében szerinte a cél az, hogy a Dél-Szlovákiában élő magyarok autonómiához jussanak, és csatlakozhassanak Magyarországhoz. Belousovová ezért ismét felszólította a külügyminisztert, próbálja megakadályozni, hogy Magyarország 2011-ben az EU soros elnöke lehessen. Ugyanakkor azt is szorgalmazta, hogy Szlovákia erősítse meg együttműködését Romániával és Szerbiával, tehát a volt kisantant államaival, amelyek Budapest részéről hasonló támadásoknak vannak kitéve, mint Szlovákia.
vélemény
Frankie vacsorájaValakiknek szemet szúrt, nincs különösebb jelentősége, ki volt a nemzetféltő szemfüles, kotnyeles hongazda, fő hogy jól értesült demagóg legyen, szóval valakinek feltűnt és tüstént közhírré kürtölte, hogy az IMF romániai tárgyalódelegációjának vezetője hazánk exkluzív fővárosában a legislegfényűzőbb éttermekben költi el szerénynek nem mondható vacsorkáját. »
Sebestyén Mihály
A kormányos és matrózaiA kelet-európai országok gyakran hasonlítják magukat hajózási eszközökhöz. Például gyorsnaszádhoz. Vagy fregatthoz. Leginkább a kormányosok dicsérik így – mint roma titulálja lónak gebéjét – megrozzant bárkájukat. A kormányos utasításához leginkább a mi hajóskapitányunk ért. Sőt, az szinte románikum, hogy a kormányos kezét-lábát a kapitány mozgatja. Most éppen partra tette. »
Ambrus Attila
Miért érné meg?Le a kalappal Amerika előtt azért, ahogy lemenedzselte a líbiai hadmozdulatokat! Ahogy hófehéren ment bele a könnyen végtelenné válható konfliktusba (valójában csak a nyitólépéseket tette meg a sakkjátszmában), és éppen ilyen makulátlanul vonult vissza: ha baj van, vigye el a NATO a balhét. Szerintem a globális zsernyáknak ez volt az első igazi katonapolitikailag felnőtt cselekedete: reszkírozott, de nem emelte addig a tétet, hogy nagyot bukjon, ha rajtaveszt. »
Ady András



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!