Nincs többé Vass-akarat?
Antal Erika | 2012-02-05 23:44:17
Nem akar függetlenként indulni a marosvásárhelyi polgármesteri székért Vass Levente a valószínűleg nyáron megrendezésre kerülő helyhatósági választásokon, ezért – amint az ÚMSZ-nek elmondta – azt várja, hogy a három magyar párt megegyezzen személyét illetően.
A sajtónak szétküldött vasárnap délutáni közleményében Vass Levente még kifejtette, „le kell zárni a bizonytalanságot, ami a jelölt indulásának körülményeit illeti és Választási Szövetséget kell kötni a polgármesteri tisztség és a megyei tanács elnöki tisztségének megnyerésére”. Szerinte világosan körvonalazni kell a szövetséges felek vállalásait (logisztika, emberi, anyagi) és szerepüket a kampányban. „Arra kérem mind az RMDSZ, mind az EMNT megyei és helyi vezetőit, hogy lépjenek túl a pillanatnyi konfliktusküszöbön, egyeztessék érdekeiket, találják meg a választási szövetségnek a megfelelő módozatát” – fogalmazott Vass, ismételten arra kérve a Magyar Polgári Pártot (MPP) valamint a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT) is, hogy „foglalják el helyüket abban a közéleti összefogásban, amely a változást tűzte ki zászlójára”.
Két bába közt? Kelemen Attila Maros megyei RMDSZ-elnök, Vass Levente polgármesterjelölt és Jakab István EMNT-elnök
Kelemen Atilla ezt a nyilatkozatot övön aluli ütésnek nevezete, mert mint mondta, szó sem volt a megegyezés felbontásáról, egy magánbeszélgetést folytatott csupán Jakabbal. Mint kifejtette, még hátra volt a az RMDSZ Állandó Tanácsának pénteki ülése, amely ez ügyben készült meghozni a döntést. A szerkesztőségünknek is elküldött RMDSZ- nyilatkozat szerint az EMNT vezetői „a politikai diplomáciában és kommunikációban szokatlan módon nyilatkozatukkal megelőzték a hivatalosnak minősülő egyeztetést, előítéletektől és valótlan állításoktól terhelt álláspontjukat túl korán tették közzé, zavart idézve elő a két politikai alakulat egyeztetésében, és a választók körében egyaránt.” Kelemen szerint ezzel az „elhamarkodott lépésükkel sajnálatos módon kompromittálják azokat a civil intézményeket és történelmi egyházakat, akik az utóbbi hónapok során több rendben kinyilvánították Vass Levente és a jelölt körüli politikai összefogás iránti bizalmukat.” Az RMDSZ megyei elnöke lapunknak elmondta, Vass Leventét az EMNT javasolta és az RMDSZ-nek is rá esett a választása, őt tartják a legesélyesebb jelöltnek és soha nem merült fel az, hogy függetlenként induljon. Annak ellenére, hogy az EMNT nyilatkozatát övön alulinak minősíti, Kelemen azt tartja, hogy továbbra sem zárkózik el az RMDSZ a polgármesterjelölt közös támogatásától.
vélemény
Adieu Merkozy!Adio Merkozy! Bienvenue Merkollande! Meghalt a király, éljen a király! – így ment ez, mióta föld és a világ, s most sincs másképpen. Van, aki siratja, van, aki alig várta a Merkozy néven elhíresült francia-német vezető páros, Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök olajozottan működő, egyhúron pendülő párosának széthullását, de egy valamiben kevesen kételkednek; mégpedig abban, hogy az elmúlt négy évben e két „államférfi” határozta meg az Európai Unió gazdaságpolitikáját, nem kis mértékben nemcsak a franciák-németek-görögök, hanem bizony a mi mindennapjainkat is. »
Gál Mária
PlágiumLassan már az analfabéták is föl tudják mondani a szellemi termékek jogvédelmének szabályait, hogyan és miképpen szabad idézni a más dolgozatából, illetve mi a különbség a kisdoktori meg a szakdolgozat között? Mert lopni nem szép dolog – bár mindenki csinálja egy bizonyos tanultsági szint fölött. »
Krebsz János
Ankaro-damaszkuszáltanParadoxális oka annak, hogy Törökország régiómenedzseri státusépítése 2011 óta álldogál: éppen Szíria, az az ország, amelyet a közös határon fenyegetően tett-vett haderők csak 1998-ban tudtak meggyőzni arról, hogy jobb, ha nem támogatja a Kurd Munkáspártot. Az Aszad rezsim máris úgy látta, hogy egy Ankarával vívott háború kockázata nem éri meg, hogy a kurdokat felhasználva tartsanak Iránnal együtt sakkban egy NATO-tag és Amerika-barát országot, amely már akkor túl régióhangos volt az ízlésüknek. »
Ady András



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!