Miniszteri vizsgadrukk
A parlament ma szavaz Mihai Răzvan Ungureanu kormányfő-jelölt kabinetjéről
Cseke Péter Tamás, Moldován Árpád Zsolt | 2012-02-09 00:44:36
Ma szavaz a parlament Mihai Răzvan Ungureanu miniszterelnök-jelölt kormányáról, amelyet – mivel korábbi feltételeit teljesítettnek tekinti – az RMDSZ is támogatni fog. Kelemen Hunor szövetségi elnök szerint sikerült olyan kormányprogramot megalkotni, amely 2012 végéig „könnyít az emberek életén”, és jelentősen bővíti a kisebbségi jogokat is.
Fotó: Mediafax
Tegnap a szakbizottsági meghallgatások zajlottak a parlamentben. A miniszterek egy része először „vizsgázott” politikustársai előtt
Az ellenzék tegnap kifogásolta, hogy a parlamenti szakbizottságok kvórum hiányában is meghallgatták és véleményezték az egyes miniszterek kinevezését. A Szociál-Liberális Szövetség (USL) szociáldemokrata társelnöke, Victor Ponta nem zárta ki, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulnak ebben az ügyben.
Kormányba tapsolt PDL-sek
Mihai Răzvan Ungureanu kijelölt miniszterelnök tegnap csak két órás késéssel tudta ismertetni javasolt kormányának összetéte-lét, ugyanis az eredetileg meghirdetett időpontban a PDL frakcióülésére volt hivatalos. Itt, a teremből kiszűrődő zajokból ítélve ütemes tapssal hagyták jóvá a nagyobbik koalíciós alakulat kilenc új miniszterjelöltjét. Kisebb fennakadást és késlekedést okozott, hogy a PDL országos vezetősége által a gazdasági tárca élére korábban kiszemelt Andreea Paul Vass kedd este személyes okokra hivatkozva nem vállalta a tisztséget, így helyettesítőt kellett keresniük. Végül meg is találták Lucian Bode képviselő személyében.
Mihai Răzvan Ungureanu javasolt kormányának összetétele
Mihai Răzvan Ungureanu – miniszterelnök;
Markó Béla – miniszterelnök-helyettes (RMDSZ);
Cătălin Predoiu – Igazságügyi Minisztérium (független);
Cristian Diaconescu – Külügyminisztérium (UNPR);
Gabriel Berca – Belügyminisztérium (PDL);
Bogdan Drăgoi – Pénzügyminisztérium (PDL);
Gabriel Oprea – Védelmi Minisztérium (UNPR);
Kelemen Hunor – Művelődésügyi Minisztérium (RMDSZ);
Borbély László – Környezetvédelmi Minisztérium (RMDSZ);
Ritli László – Egészségügyi Minisztérium (RMDSZ);
Lucian Bode – Gazdasági Minisztérium (PDL);
Cristian Petrescu – Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium (PDL);
Alexandru Nazare – Szállításügyi Minisztérium (PDL);
Stelian Fuia – Mezőgazdasági Minisztérium (PDL);
Cătălin Baba – Oktatásügyi Minisztérium (PDL);
Răzvan Mustea – Kommunikációs Minisztérium (PDL);
Claudia Boghicevici – Munkaügyi Minisztérium (PDL);
Leonard Orban – Európai Ügyek Minisztériuma (független)
Markó Béla – miniszterelnök-helyettes (RMDSZ);
Cătălin Predoiu – Igazságügyi Minisztérium (független);
Cristian Diaconescu – Külügyminisztérium (UNPR);
Gabriel Berca – Belügyminisztérium (PDL);
Bogdan Drăgoi – Pénzügyminisztérium (PDL);
Gabriel Oprea – Védelmi Minisztérium (UNPR);
Kelemen Hunor – Művelődésügyi Minisztérium (RMDSZ);
Borbély László – Környezetvédelmi Minisztérium (RMDSZ);
Ritli László – Egészségügyi Minisztérium (RMDSZ);
Lucian Bode – Gazdasági Minisztérium (PDL);
Cristian Petrescu – Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium (PDL);
Alexandru Nazare – Szállításügyi Minisztérium (PDL);
Stelian Fuia – Mezőgazdasági Minisztérium (PDL);
Cătălin Baba – Oktatásügyi Minisztérium (PDL);
Răzvan Mustea – Kommunikációs Minisztérium (PDL);
Claudia Boghicevici – Munkaügyi Minisztérium (PDL);
Leonard Orban – Európai Ügyek Minisztériuma (független)
A kormányfő már nem kémfőnök
“Fiatal, új arcok, remek szakemberek, akikkel már dolgoztam együtt, ismerem képességeiket” –jellemezte kabinetjét a leendő miniszterelnök. Hangsúlyozta, a kormányzás felelőssége a kormányfő, a miniszterek és a kormányt támogató pártok között oszlik meg. „A legnagyobb felelősség az enyém, és remélem, nem fogok csalódást okozni” – jelentette ki délben Ungureanu, hozzátéve, dolgozni akar, nem azért vállalta el a kormányalakítást, hogy legyen honnan továbbállnia. Újságírói kérdésre válaszolva közölte: a minisztereket a koalíciós pártok javasolták, ám „szó nélkül” leváltja őket, ha elégedetlen a tevékenységükkel. Ungureanu azt is leszögezte: a külföldi hírszerzés vezetőjeként nem szegett meg törvényt azáltal, hogy elfogadta a kormányalakítási megbízatást. Hozzátette, ha a parlament megszavazza a kormányt, lemond a SIE éléről. Végül ezt a lépést Ungureanu már tegnap este megtette, nem várta meg a kormánya beiktatását.
Az RMDSZ „kicenzúrázta” a kormányprogramot
A koalíció kedden éjszakába folyó ülésen véglegesítette a kormányprogramot és a kabinetet támogató alakulatok együttműködési szerződését. „Sokat vitáztunk, mert szedett-vedett kormányprogramot toltak az orrunk elé. Az RMDSZ küldöttsége előbb kivágatta azokat a passzusokat, amelyekről hallani sem akart, utána tette meg a javaslatait” – számolt be lapunknak Fekete Szabó András. Kelemen Hunor szövetségi elnök tegnap délután arról tájékoztatta a sajtót, hogy a kormányprogramba nem került be két intézkedés: az ország közigazgatási átszervezése és az új egészségügyi törvény elfogadtatása.
Béremelés és pénzügyi amnesztia
A szövetségi elnök közlése szerint az új kormányprogramba „bekerült minden olyan intézkedés és feladat, amely az RMDSZ számára kiemelten fontos”. A lakosság életszínvonalának növelésére vonatkozó intézkedések közül a legfontosabb a fizetések és nyugdíjak emelése az első negyedév gazdasági és költségvetési adatainak függvényében.
Szakbizottsági meghallgatáson Kelemen Hunor. A művelődési miniszter kinevezését pozitívan véleményezték
A kormányprogram másik fontos fejezete Kelemen szerint a kisebbségi jogok bővítésére vonatkozik az oktatás, a kultúra, az intézmények finanszírozása és megalakítása terén. A magyar nyelv használatának kibővítése a helyi közigazgatásban, a közszolgálati rádió és tévé magyar nyelvű műsoridejének a növelése szintén benne van az új kormányprogramban. „A kisebbségi törvény elfogadása a koalíciós partnerek részéről nem ütközik akadályba, ezt a lehető leghamarabb a parlamentnek meg kell szavaznia” – nyilatkozta Kelemen.
Szerződést is aláírnak
A koalíciós partnerekkel az RMDSZ egy új, 2012 végéig érvényes megállapodást is köt. Ebben többek között a következők szerepelnek: A marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar intézeteinek a létrehozása, a levéltári törvény, a visszaszolgáltatási bizottságnak a helyzete – a testület működése az elmúlt két évben leállt – így a jogos tulajdonosok egyetlen ingatlant sem kaptak vissza. Fekete Szabó Andrástól megtudtuk, a koalíciós szerződést „elviekben már véglegesítették, és a következő tíz napban alá is írják a felek.
Ponta cáfolta, hogy megromlott viszonya Antonescuval
Cáfolta tegnap Victor Ponta szociáldemokrata pártelnök azokat a sajtóhíreket, miszerint megromlott volna viszonya Crin Antonescuval, az ellenzéki Szociál-Liberális Szövetség (USL) másik társelnökével. „Kifogástalan a viszonyom Antonescuval. Mindent megbeszélünk, együtt szerepelünk tévés beszélgetőműsorokban, közös sajtótájékoztatókat tartunk. Éppen csak nem lakunk ugyanabban a házban” – fogalmazott Ponta. A román lapok szerint Ungureanu megítélésében különbözött össze az USL két társelnöke, Ponta sokkal elnézőbben nyilatkozott a kijelölt miniszterelnökről. A két politikus elhidegülésének jeleként értelmezte a sajtó azt is, hogy Victor Ponta látványosan távozott hétfőn este az Antena 3 televízióban tartott stúdióbeszélgetésről. Crin Antonescu ironikus megjegyzéssel reagált az élő adásban lezajlott jelenetre.vélemény
Adieu Merkozy!Adio Merkozy! Bienvenue Merkollande! Meghalt a király, éljen a király! – így ment ez, mióta föld és a világ, s most sincs másképpen. Van, aki siratja, van, aki alig várta a Merkozy néven elhíresült francia-német vezető páros, Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök olajozottan működő, egyhúron pendülő párosának széthullását, de egy valamiben kevesen kételkednek; mégpedig abban, hogy az elmúlt négy évben e két „államférfi” határozta meg az Európai Unió gazdaságpolitikáját, nem kis mértékben nemcsak a franciák-németek-görögök, hanem bizony a mi mindennapjainkat is. »
Gál Mária
PlágiumLassan már az analfabéták is föl tudják mondani a szellemi termékek jogvédelmének szabályait, hogyan és miképpen szabad idézni a más dolgozatából, illetve mi a különbség a kisdoktori meg a szakdolgozat között? Mert lopni nem szép dolog – bár mindenki csinálja egy bizonyos tanultsági szint fölött. »
Krebsz János
Ankaro-damaszkuszáltanParadoxális oka annak, hogy Törökország régiómenedzseri státusépítése 2011 óta álldogál: éppen Szíria, az az ország, amelyet a közös határon fenyegetően tett-vett haderők csak 1998-ban tudtak meggyőzni arról, hogy jobb, ha nem támogatja a Kurd Munkáspártot. Az Aszad rezsim máris úgy látta, hogy egy Ankarával vívott háború kockázata nem éri meg, hogy a kurdokat felhasználva tartsanak Iránnal együtt sakkban egy NATO-tag és Amerika-barát országot, amely már akkor túl régióhangos volt az ízlésüknek. »
Ady András



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!