Március, fekete-fehérben
A magyarok Marosvásárhelyen emlékeztek, a románok Maroshévízen gyűléseztek
„Sokkal kevesebben vagyunk most, mint húsz évvel ezelőtt” – sajnálkoztak március 19-én, Marosvásárhelyen a Tolerancia és igazság címmel meghirdetett fáklyásmenet résztvevői. Ők azért vonultak fel tömött sorokban az egykori összecsapások helyszínén, hogy emlékezzenek és emlékeztessenek a két évtizeddel ezelőtti eseményekre.
Fegyelmezetten indult útra a másfél ezer felvonuló a Kultúrpalota elől, hogy a Bolyai utca és a törvényszék érintésével végül a református temetőig, Sütő András sírjáig jusson el. A menetet végig szakszerűen kísérte a csendőrség, a nézelődők is csendben figyelték a menetelőket, nyoma sem volt a húsz évvel ezelőtti feszültségnek. Bár több százan érezték úgy, hogy gyertyafénnyel kötelességük emlékeztetni az egykori agresszióra, mégis feltűnő volt a távolmaradók aránya.
Fotó: RMDSZ
Markó Béla RMDSZ-elnök a szövetség marosvásárhelyi székházában fogadta a húsz évvel ezelőtti események áldozatait és hozzátartozóikat
Az egyik lehetséges magyarázat az lehet, hogy míg az utcán Tőkés László és az EMNT felhívására demonstráltak, addig a Színművészeti Egyetemen az RMDSZ szervezésében Miholcsa Gyula és Simonffy Katalin dokumentumfilmjét, Az én márciusomat tekinthették meg az érdeklődők.
„Nem demonstrálni akarok, hanem emlékezni, ezért számomra ez a dokumentumfilm, és az, hogy sok-sok kortársammal, szemtanúval és áldozattal együtt nézhetem meg, többet jelent, mint az, hogy utcára vonuljak” – magyarázta választását egy idős filmnéző. A békésnek szánt fáklyás felvonulás hamar politikai hangsúlyt kapott: Kincses Előd törvényszék előtt rögtönzött beszédét egy bekiabáló zavarta meg.
Kincses zavartan hagyta el a helyszínt: „Köszönöm, hogy megőrizte a megemlékezés méltóságát, és hogy meghallgatott” – vetette oda a rendbontónak a távozó. A rend a református temetőig tartó séta alatt helyreállt, az emlékező civilek között a magyar gárda tagjai, valamint több EMNT-hez közeli politikus képviselte.
Közös szempontokMarkó Béla az RMDSZ elnökeként marosvásárhelyi irodájában fogadta a két évtizeddel ezelőtti összecsapásokban meghalt Kiss Zoltán hozzátartozóit, valamint a sokévi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pált, Szabadi Ferencet, illetve Juhász Ilonát. A találkozón átnyújtották azokat az adományokat, amelyeket az ügyvezető elnökség 2000-ben hozott döntése alapján az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el az áldozatoknak és hozzátartozóiknak.
„Egyre inkább meggyőződésem: nem csupán egy magyarellenes pogrom tervének része volt mindez, hanem ellenforradalmi kísérlet is, melynek az volt a célja, hogy leállítsák mindazt, ami Romániában 1989 decembere után megindult” – nyilatkozta az eseményekkel kapcsolatban Markó, aki a nap folyamán megkoszorúzta a húsz évvel ezelőtti véres események során fél szemét vesztett Sütő András író sírját is.
Tőkés László az EMNT által szervezett kerekasztal-beszélgetésen egyébként Markóhoz hasonlóan fogalmazott: a politikus szerint a fekete március eseményeinek feltárása elengedhetetlenül hozzátartozik a rendszerváltás befejezéséhez. A találkozón az eseményeken részt vevő romák számára átadták Bajnai Gordon miniszterelnök és Mádl Ferenc volt köztársasági elnök üzenetét is. A kerekasztal-beszélgetésen részt vett és felszólalt Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke, valamint az események több szemtanúja is.
Fotó: RMDSZ
Markó Béla megkoszorúzta a húsz évvel ezelőtti véres eseményekben fél szemét vesztett Sütő András sírját
„Azt gondolom, csak akkor fogjuk tudni teljes egészében látni és feldolgozni, hogy mi történt, ha egy vegyes, román–magyar tudományos bizottság dolgozik majd együtt” – vélte a lapunknak nyilatkozó Novák Csaba Zoltán történész, akit a Bernády Házban szervezett állófogadáson kérdeztunk meg. Az ismert marosvásárhelyi kulturális központban a házigazda Borbély László miniszter szervezett állófogadást azoknak az érintetteknek, akik közösen nézték végig a Bernády György Közművelődési Alapítvány által életre hívott maratoni dokumentumfilmet.
Borbély László, az alapítvány elnöke is egyetértett azzal, hogy adós még a magyar közösség a történtek feldolgozásával, és ígéretet tett a márciusi események szakmailag megalapozott, és teljes körűen dokumentált „fehér könyvének” összeállítására. Arra a kérdésre, hogy miért nem sikerült közösen emlékezni a teljes közösséget érintő eseményekre, Borbély László egyértelmű választ adott: „Ez itt Marosvásárhely, aki a helyiek múltjára akar emlékezni, az a helyiekkel közös összefogásban teheti azt meg, a párhuzamos rendezvények szervezői pedig ezért nem léptek időben”.
- Fekete március – sötét tervek (1)
- 1990. március 15. – 2010. március 15.
- Március lenne
- Fekete március – sötét tervek (2)
Frankie vacsorájaValakiknek szemet szúrt, nincs különösebb jelentősége, ki volt a nemzetféltő szemfüles, kotnyeles hongazda, fő hogy jól értesült demagóg legyen, szóval valakinek feltűnt és tüstént közhírré kürtölte, hogy az IMF romániai tárgyalódelegációjának vezetője hazánk exkluzív fővárosában a legislegfényűzőbb éttermekben költi el szerénynek nem mondható vacsorkáját. »
Sebestyén Mihály
A kormányos és matrózaiA kelet-európai országok gyakran hasonlítják magukat hajózási eszközökhöz. Például gyorsnaszádhoz. Vagy fregatthoz. Leginkább a kormányosok dicsérik így – mint roma titulálja lónak gebéjét – megrozzant bárkájukat. A kormányos utasításához leginkább a mi hajóskapitányunk ért. Sőt, az szinte románikum, hogy a kormányos kezét-lábát a kapitány mozgatja. Most éppen partra tette. »
Ambrus Attila
Miért érné meg?Le a kalappal Amerika előtt azért, ahogy lemenedzselte a líbiai hadmozdulatokat! Ahogy hófehéren ment bele a könnyen végtelenné válható konfliktusba (valójában csak a nyitólépéseket tette meg a sakkjátszmában), és éppen ilyen makulátlanul vonult vissza: ha baj van, vigye el a NATO a balhét. Szerintem a globális zsernyáknak ez volt az első igazi katonapolitikailag felnőtt cselekedete: reszkírozott, de nem emelte addig a tétet, hogy nagyot bukjon, ha rajtaveszt. »
Ady András



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!