Kormányprogram: rövid távú célok
Bogdán Tibor | 2012-02-10 02:33:20
Az Ungureanu-kormány programja nagyjából igazolta politikai megfigyelők előzetes véleményét, miszerint az új kabinet túlnyomórészt a leköszönő Boc-csapat elképzeléseit folytatja.
Gazdaság, privatizáció
A rövid távra szóló programok elsősorban a pénzügyi stabilitás szavatolására, a beruházások európai uniós alapok lehívásával történő fellendítésére, a beruházási költségek minőségi javítására vonatkoznak, a gazdasági gyarapodás biztosításának céljával.A kabinet folytatja a Mihail Kogălniceanu-, illetve a Start programot, a vállalkozást indító fiatalok támogatását célzó programot.
A kormányprogram értelmében az idei esztendőben sor kerülhet a közszolgálati alkalmazottak bérének „óvatos emelésére”, amennyiben természetesen a gazdasági körülmények ezt lehetővé teszik. Az ígérettel kapcsolatos túlzott remények lehűtésére a dokumentum szerzői azt is tisztázni kívánják, hogy a kormány az állami szektorban „felelősségteljes bérpolitikát folytat”, amely hozzájárul a versenyképesség fenntartásához.
Fotó: Salamon Márton László
Mihai Răzvan Ungureanu és kabinetje. Miniszterei megtapsolták az új kormányfőt
A mezőgazdaság területén ugyanakkor a költségvetési szubvenciókat fokozatosan az európai uniós forrásokból származó összegekkel váltanák fel, ezzel egy időben pedig kiszámíthatóvá és stabillá tennék az adórendszert. Jó hír a kormányprogramban az, hogy az idén csökkentené a nem adójellegű illetékek számát, amelyet a jelenlegi 237-ről legtöbb 100-ra szorítanának vissza, összhangban a nemzetközi gyakorlattal.
Közrend, biztonság
Ebben a programfejezetben fontos helyet foglalnak el az adócsalás elleni intézkedések. Ennek keretében például bevezetnék az elektronikus kereskedelem ellenőrzését és kiterjesztenék az adófelügyelet informatizálását, összekapcsolnák az informatikai rendszereket és javítanák azok működését, egyszersmind fokoznák az adóbehajtás hatékonyságát.A közrendre és az állampolgárok biztonságára vonatkozó fejezetnek megfelelően 50 újabb orvosi elsősegély-nyújtó csoportot hoznának létre, a hivatásos sürgősségi szolgálatokat további 200, elsősegély-nyújtó járművel látnák el, újabb 45 rohammentőkocsit kapna a SMURD.
Növelnék a rendfenntartó erők hatékonyságát a szervezett bűnözőcsoportok által elkövetett bűncselekmények leküzdése érdekében, az eddiginél határozottabban lépnének fel az adócsalás és a csempésztevékenységek ellen. Mindennek kapcsán a jövőben felülvizsgálnák a magán őrző-védő cégek jogállását szabályozó törvényt, jobban körülhatárolnák minden egyes rendőrségi, csendőrségi struktúra alkalmazottjainak sajátos hatásköreit, erősítenék a belügyminisztériumi struktúrák és a helyi rendőrség együttműködését.
Egészségügy, infrastruktúra
Az egészségügy tekintetében a kormányprogram rendelkezik afelől, hogy felülvizsgálják a különféle betegségek esetében a szükséges kórházi beutalási időt. A kabinet ígéretének megfelelően idén legkésőbb áprilisig felszabadítanák az eddig zárolt egészségügyi posztokat, ezzel pedig szavatolhatnák a megfelelő számú személyzetet. A legújabb orvosi technológiák és berendezések feltérképezése céljából az egészségügyi tárca irányításával szakosított független struktúrákat hoznának létre. Egyben megnövelnék a primér egészségügyi ellátásra fordítható összegeket, folytatnák az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, a teljes egészségügyi rendszer informatizálását, kiterjesztenék az elektronikus receptkiadást, a kórlapok elektronikus nyilvántartását.
A kabinet programjában foglalkozik ugyan az infrastruktúra országos tervének megvalósításával, ez a programpont azonban szakértők szerint nem kap elegendő hangsúly a dokumentumban. Ennek kapcsán a kormány csak annyit ígér, hogy folytatja az erre irányuló projekteket, azok kibővítéséről vagy megvalósításának felgyorsításáról nem esik szó. Fokozott hangsúlyt fektetnek azonban a lakásépítésekre, a lakóházak hőszigetelésének javítására, a természeti csapások megelőzését szolgáló beruházásokra. A Kárpátok térségében lévő települések tartós fejlesztésének érdekében külön stratégiát dolgoznának ki, amely lehetővé tenné a helyi kulturális és természeti erőforrá- sok értékesítését. Egyben folytatnák az idegenforgalmi struktúrákkal kapcsolatos beruházásokat.
vélemény
Adieu Merkozy!Adio Merkozy! Bienvenue Merkollande! Meghalt a király, éljen a király! – így ment ez, mióta föld és a világ, s most sincs másképpen. Van, aki siratja, van, aki alig várta a Merkozy néven elhíresült francia-német vezető páros, Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök olajozottan működő, egyhúron pendülő párosának széthullását, de egy valamiben kevesen kételkednek; mégpedig abban, hogy az elmúlt négy évben e két „államférfi” határozta meg az Európai Unió gazdaságpolitikáját, nem kis mértékben nemcsak a franciák-németek-görögök, hanem bizony a mi mindennapjainkat is. »
Gál Mária
PlágiumLassan már az analfabéták is föl tudják mondani a szellemi termékek jogvédelmének szabályait, hogyan és miképpen szabad idézni a más dolgozatából, illetve mi a különbség a kisdoktori meg a szakdolgozat között? Mert lopni nem szép dolog – bár mindenki csinálja egy bizonyos tanultsági szint fölött. »
Krebsz János
Ankaro-damaszkuszáltanParadoxális oka annak, hogy Törökország régiómenedzseri státusépítése 2011 óta álldogál: éppen Szíria, az az ország, amelyet a közös határon fenyegetően tett-vett haderők csak 1998-ban tudtak meggyőzni arról, hogy jobb, ha nem támogatja a Kurd Munkáspártot. Az Aszad rezsim máris úgy látta, hogy egy Ankarával vívott háború kockázata nem éri meg, hogy a kurdokat felhasználva tartsanak Iránnal együtt sakkban egy NATO-tag és Amerika-barát országot, amely már akkor túl régióhangos volt az ízlésüknek. »
Ady András



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!