Kitoloncolhatók a romák
ÚMSZ | 2010-07-30 07:52:33
nyomtat | elküld

Az Európai Bizottság szerint Párizs hatáskörébe tartozik az a döntés, hogy Franciaországban felszámolnak több száz illegális roma telepet, és kitoloncolják azokat a romániai és bulgáriai származású romákat, akik bűncselekményt követtek el.

Az Európai Bizottság szerint Párizs hatáskörébe tartozik az a döntés, hogy Franciaországban felszámolnak több száz illegális roma telepet, és kitoloncolják azokat a romániai és bulgáriai származású romákat, akik bűncselekményt követtek el. „Ez Franciaország dolga” – mondta tegnap Matthew Newman, az EB egyik szóvivője. Bukarestben a Romani Criss roma szervezet az emberi jogok megsértésének minősítette a csoportos kiutasítást.

Hasonló véleményen van a budapesti székhelyű Európai Roma Jogok Központja (ERRC) is, amely attól tart, hogy a végrehajtás az emberi jogok súlyos megsértéséhez vezethet, ezért a francia elnöknek küldött levelében követeli a tervek leállítását. Arra is kéri Nicolas Sarkozyt, hogy biztosítsa az uniós állampolgárok jogát a szabad mozgáshoz, azokét is, akik roma származásúak. Ez az utalás a vándorló életmódot folytató cigányokra vonatkozik.

„Bulgária és Románia visszafogadja a romákat, ha kiutasítják őket Franciaországból, és ennek érdekében a két szomszédos ország közös tárgyalásokat folytat” – jelentette ki tegnap Cvetan Cvetanov bolgár belügyminiszter. Egyelőre nem tudni, pontosan hány visszatérőről lenne szó.

„Nem Franciaországnak kellene a romániai romákat integrálni” – rótta meg Bukarestet Pierre Lellouche francia Európa-ügyi államtitkár a romák integrációjának elmulasztásáért. Az államtitkár kifejtette, hogy ennek fényében Párizs tartózkodóan viszonyul Románia 2011 márciusában esedékes felvételéhez a schengeni övezetbe.

Emil Boc román miniszterelnök visszautasította Lellouche vádaskodását, és rámutatott, számos kormányprogram segíti a kisebbség beilleszkedését. Boc hozzátette, a több milliós cigányság helyzete minden európai ország közös felelőssége. A román külügyminisztérium hangsúlyozta, hogy a schengeni övezetre vonatkozó szabályozásban nem szerepel a roma kérdés, és az ország képes kézben tartani a külső határok felől érkező bevándorlási hullámokat.

A Soros Alapítvány bukaresti koordinátora, Radu Moţoc egységes európai politikát követelt a romák ügyében, és „abszurd próbálkozásnak” minősítette, hogy „a kormányok meg akarnak szabadulni minden felelősségtől”. „Nem ez az első eset, amikor az ember kiutasításokról hall. Ha továbbra is ilyen intézkedéseket hozunk, az eredmény is ugyanez lesz: az emberek visszatérnek” – mondta.

Nicolas Sarkozy francia elnök a múlt héten „üzent hadat a zavargásoknak”. Az előző héten ugyanis utcai zavargások törtek ki a párizsi Saint Aignanban, miután a rendőrök üldözés közben agyonlőttek egy rablással gyanúsított, 22 éves roma férfit. A halálesetet követően a környéken utcai zavargások kezdődtek, félszáz ember megtámadta a rendőrség épületét is.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Ez még nem nekrológ

Teljes mértékben tisztában vagyok azzal: a halálon, embertársunk haldoklásán a legkevésbé sem illendő élcelődni. Meg kell adnunk a tiszteletet az emberi méltóságnak – már amennyiben megmutatkozik valakiben méltóság. »

Gyulay Zoltán
Valaki

Mondom a tiszteletes úrnak: azért mégsem szép dolog, hogy egy református pap a szélsőségek mellé áll, és az anyaországban kirekesztő nézeteik miatt a Fidesz által is nem kívánatosnak tartott személyiségeket hív meg hozzánk ilyen-olyan találkozókra! »

Sike Lajos
A remekmű megtörtént

Megvillan váratlanul egy mondat: „A járvány úgy kezdődött, hogy mindenki trónkövetelő lett.” »

Szellemidézés