Horogkeresztes zászlók Athénban
Gy. Z. | 2012-02-08 00:33:18
nyomtat | elküld

A görög koalíciós kormány – hétfő késő délutáni bejelentése szerint – elfogadja hitelezői 15 ezres idei közalkalmazotti létszámcsökkentésre vonatkozó követelését.

A görög koalíciós kormány – hétfő késő délutáni bejelentése szerint – elfogadja hitelezői 15 ezres idei közalkalmazotti létszámcsökkentésre vonatkozó követelését. Az elbocsátások végrehajtását új törvény teszi lehetővé. A bejelentést a közszféra reformjának végrehajtásával megbízott miniszter tette, miután tovább halasztották az új mentőcsomag elfogadásáról szóló tárgyalásokat. A lépés elemzők szerint nagy fordulatot jelez a görög politikában, miután a kiterjedt megszorítások ellenére az állami állásokat eddig védelem övezte.

kep alairas

Két tűz közé került a kormányfő. A tüntetők lenácizták a görög vezetőket

A szocialista és konzervatív pártvezetők mindazonáltal külön jelezték, hogy még közel sincs egyetértés a magánszektorra vonatkozó bércsökkentés, illetve a bankfeltőkésítéshez kapcsolódó tulajdonjog-átruházás ügyében. Lukasz Papadímosz kormányfő vasárnap az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (ECB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) alkotta „trojka” képviselőivel is tárgyalt. Ezt követően Neelie Kroes, az Európai Bizottság médiaügyekben felelős alelnöke ezt követően kijelentette: az athéni huzavona oda vezethet, hogy Görögország egyszerűen kizárja magát az euróövezetből. Hozzáfűzte: ő maga ugyan nincs ellene a drachma visszahozatalának, hiszen „az még nem jelenti a világvégét, ha valaki távozik az eurózónából”, de a közös valutát használók egyben tartása nemcsak pénzügyi, hanem politikai kérdés is. Az újabb munkahelyi elbocsátások hírére tegnap egész Görögország megmozdult. Az általános sztrájk és a tüntetések alaphangját a Kathemerini tekintélyes athéni jobboldali napilap hétfői vezércikkének írója adta meg, amikor kijelentette: „Csak mi menthetjük meg magunkat!” Az athéni Szintagma (Alkotmány) téren, a parlament előtt, a zuhogó esőben tizennégyezren tüntettek, s ezúttal egyre több horogkeresztes zászlót is kibontottak, ugyanakkor német és francia lobogókat égettek. Közvetlenül a parlament előtt a tüntetők és a biztonsági erők összecsaptak egymással, a rendőrség könnygázt is bevetett a tömeg megfékezésére.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Adieu Merkozy!

Adio Merkozy! Bienvenue Merkollande! Meghalt a király, éljen a király! – így ment ez, mióta föld és a világ, s most sincs másképpen. Van, aki siratja, van, aki alig várta a Merkozy néven elhíresült francia-német vezető páros, Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök olajozottan működő, egyhúron pendülő párosának széthullását, de egy valamiben kevesen kételkednek; mégpedig abban, hogy az elmúlt négy évben e két „államférfi” határozta meg az Európai Unió gazdaságpolitikáját, nem kis mértékben nemcsak a franciák-németek-görögök, hanem bizony a mi mindennapjainkat is. »

Gál Mária
Plágium

Lassan már az analfabéták is föl tudják mondani a szellemi termékek jogvédelmének szabályait, hogyan és miképpen szabad idézni a más dolgozatából, illetve mi a különbség a kisdoktori meg a szakdolgozat között? Mert lopni nem szép dolog – bár mindenki csinálja egy bizonyos tanultsági szint fölött. »

Krebsz János
Ankaro-damaszkuszáltan

Paradoxális oka annak, hogy Törökország régiómenedzseri státusépítése 2011 óta álldogál: éppen Szíria, az az ország, amelyet a közös határon fenyegetően tett-vett haderők csak 1998-ban tudtak meggyőzni arról, hogy jobb, ha nem támogatja a Kurd Munkáspártot. Az Aszad rezsim máris úgy látta, hogy egy Ankarával vívott háború kockázata nem éri meg, hogy a kurdokat felhasználva tartsanak Iránnal együtt sakkban egy NATO-tag és Amerika-barát országot, amely már akkor túl régióhangos volt az ízlésüknek. »

Ady András