Fogdában Cristian Anghel
Az elöljáró a rendőrségi fogdába került, és még nem tudni, melyik börtönben tölti le büntetését. A polgármester felesége, Dana Anghel fenntartja, hogy férje ártatlan. „Két bíróság is felmentette a vádak alól, nem tudom, mi történhetett az ítélőtáblán. Konzultálok az ügyvédeimmel, és közzé fogom tenni férjem ártatlanságának bizonyítékait” – mondta a nő.
Cristian Anghel egyébként tegnap kilépett a Nemzeti Liberális Pártból. Az elöljáró korábban egy évig az alakulat egyik országos alelnöke is volt. Ha a politikus nem lépett volna ki a pártból, a PNL alapszabálya szerint automatikusan kizárták volna.
Az elöljáró ellen még 2006-ban indítottak bűnvádi eljárást a korrupcióellenes ügyészek, hivatali visszaélés miatt. A polgármester ugyanis 550 ezer euróért vásárolt meg a város számára egy olyan lakást, amelynek tulajdonosa korábban százezer euróért szerezte be az ingatlant. Cristian Anghelnek az ítélet értelmében a közel négyszázezer eurós kárt is meg kell térítenie Nagybánya önkormányzatának; vagyonát egyelőre zárolták az ügyészek.
Az ügyészek tizenöt év börtön kiszabását kérték a bíróságtól, ám a polgármestert első fokon felmentette a Máramaros Megyei Törvényszék; a vádhatóság azonban fellebbezett, így az ügy Kolozsvárra került.
Cristian Anghel a második megyeszékhelyi elöljáró, akit börtönre ítéltek korrupció miatt. Mircia Gutău, Râmnicu Vâlcea demokrata–liberális polgármestere már egy hónapja rácsok mögött ül, mert tetten érték kenőpénz elfogadásán. Időközben bűnvádi eljárás indult Antonie Solomon, Craiova szintén demokrata-liberális polgármestere ellen okirat-hamisítás gyanújával. Az elöljáró jelenleg előzetes letartóztatásban van.
Frankie vacsorájaValakiknek szemet szúrt, nincs különösebb jelentősége, ki volt a nemzetféltő szemfüles, kotnyeles hongazda, fő hogy jól értesült demagóg legyen, szóval valakinek feltűnt és tüstént közhírré kürtölte, hogy az IMF romániai tárgyalódelegációjának vezetője hazánk exkluzív fővárosában a legislegfényűzőbb éttermekben költi el szerénynek nem mondható vacsorkáját. »
Sebestyén Mihály
A kormányos és matrózaiA kelet-európai országok gyakran hasonlítják magukat hajózási eszközökhöz. Például gyorsnaszádhoz. Vagy fregatthoz. Leginkább a kormányosok dicsérik így – mint roma titulálja lónak gebéjét – megrozzant bárkájukat. A kormányos utasításához leginkább a mi hajóskapitányunk ért. Sőt, az szinte románikum, hogy a kormányos kezét-lábát a kapitány mozgatja. Most éppen partra tette. »
Ambrus Attila
Miért érné meg?Le a kalappal Amerika előtt azért, ahogy lemenedzselte a líbiai hadmozdulatokat! Ahogy hófehéren ment bele a könnyen végtelenné válható konfliktusba (valójában csak a nyitólépéseket tette meg a sakkjátszmában), és éppen ilyen makulátlanul vonult vissza: ha baj van, vigye el a NATO a balhét. Szerintem a globális zsernyáknak ez volt az első igazi katonapolitikailag felnőtt cselekedete: reszkírozott, de nem emelte addig a tétet, hogy nagyot bukjon, ha rajtaveszt. »
Ady András



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!