Az RMDSZ béremelést akar
ÚMSZ | 2012-02-02 03:24:55
nyomtat | elküld

Az idei költségvetésről, az egészségügyi reform kérdéseiről, valamint a fizetések és nyugdíjak idei emelésének lehetőségeiről egyeztettek tegnap az RMDSZ vezetői a Nemzetközi Valutaalap (IMF) romániai küldöttségével.

Az idei költségvetésről, az egészségügyi reform kérdéseiről, valamint a fizetések és nyugdíjak idei emelésének lehetőségeiről egyeztettek tegnap az RMDSZ vezetői a Nemzetközi Valutaalap (IMF) romániai küldöttségével. A találkozó után Borbély László, a szövetség politikai alelnöke elmondta, világossá tették a Jeffrey Franks vezette delegáció előtt, hogy az RMDSZ számára prioritás a fizetések és nyugdíjak kérdése, ezért meggyőződésük, hogy áprilisban vagy májusban emelni lehet a béreket és nyugdíjakat. Folytatása a

A környezetvédelmi tárcavezető hangsúlyozta, folytatni kell a befektetések támogatását, ezért a szövetség azt javasolta, hogy az idei költségvetésben a befektetések ösztönzésére jelentős összeget  fordítson a kormány. Borbély László hangsúlyozta, főként az első fél évben nagyon fontos ez a támogatás, hiszen a megkezdett munkálatokat folytatni kell, sok munkálat az idén befejezhető, ez pedig munkahelyeket jelent, és végső soron az államkassza számára is bevételt generál.

kep alairas

Borbély László

A találkozón részt vett Ritli László és Cseke Attila, az RMDSZ volt és jelenlegi egészségügyi minisztere is, így a beszélgetés egyik fő témája az egészségügyi reform volt. Az RMDSZ álláspontja világos a kérdésben, eszerint csak úgy lehet átfogó reformot megvalósítani az egészségügyben, ha a kérdésben érintett összes szereplővel előzőleg konzultálnak. Az RMDSZ szerint bizonyos részkérdésekben, mint a egészségügynek szánt közpénzek hatékonyabb felhasználása, az egészségügyi alapcsomag kidolgozása vagy az átfogó informatikai rendszer megvalósítása, lehet jól megalapozott szakmai döntéseket hozni, de az átfogó reformot a választások után kell megvalósítani.

A politikai alelnök beszámolt arról is, hogy a szövetség elkötelezett az uniós források lehívásának felgyorsítását illetően, hiszen „mindannyiunk érdeke, hogy minél több uniós alapból finanszírozott befektetés valósuljon meg”.

Borbély László elmondta, a beszélgetés egyik témája volt a gázárak liberalizációjának kérdése is, ezzel kapcsolatban az RMDSZ támogatja azt a javaslatot, miszerint a liberalizálás kijelölt dátumát újra kell tárgyalni és el kell halasztani, figyelembe véve a megváltozott gazdasági körülményeket. Az emberek a jelenlegi fizetések mellett nem fogják tudni kifizetni a magasabb árakat, ezért mindent meg kell tennünk a gázárak liberalizációjának halasztása érdekében, elsősorban a lakossági fogyasztók érdekeit figyelembe véve – hangsúlyozta Borbély László.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Adieu Merkozy!

Adio Merkozy! Bienvenue Merkollande! Meghalt a király, éljen a király! – így ment ez, mióta föld és a világ, s most sincs másképpen. Van, aki siratja, van, aki alig várta a Merkozy néven elhíresült francia-német vezető páros, Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök olajozottan működő, egyhúron pendülő párosának széthullását, de egy valamiben kevesen kételkednek; mégpedig abban, hogy az elmúlt négy évben e két „államférfi” határozta meg az Európai Unió gazdaságpolitikáját, nem kis mértékben nemcsak a franciák-németek-görögök, hanem bizony a mi mindennapjainkat is. »

Gál Mária
Plágium

Lassan már az analfabéták is föl tudják mondani a szellemi termékek jogvédelmének szabályait, hogyan és miképpen szabad idézni a más dolgozatából, illetve mi a különbség a kisdoktori meg a szakdolgozat között? Mert lopni nem szép dolog – bár mindenki csinálja egy bizonyos tanultsági szint fölött. »

Krebsz János
Ankaro-damaszkuszáltan

Paradoxális oka annak, hogy Törökország régiómenedzseri státusépítése 2011 óta álldogál: éppen Szíria, az az ország, amelyet a közös határon fenyegetően tett-vett haderők csak 1998-ban tudtak meggyőzni arról, hogy jobb, ha nem támogatja a Kurd Munkáspártot. Az Aszad rezsim máris úgy látta, hogy egy Ankarával vívott háború kockázata nem éri meg, hogy a kurdokat felhasználva tartsanak Iránnal együtt sakkban egy NATO-tag és Amerika-barát országot, amely már akkor túl régióhangos volt az ízlésüknek. »

Ady András