Az aranybánya ellen Kárpátalján
ÚMSZ | 2012-02-10 02:36:31
nyomtat | elküld

A tervezett arany- és nehézfém-bányászat elleni tiltakozásul aláírásgyűjtési akciót indított a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a majdani fémkitermelés által érintett Beregszász környéki településeken – írta tegnapi számában a beregszászi Kárpátalja című hetilap.

A tervezett arany- és nehézfém-bányászat elleni tiltakozásul aláírásgyűjtési akciót indított a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a majdani fémkitermelés által érintett Beregszász környéki településeken – írta tegnapi számában a beregszászi Kárpátalja című hetilap. A kiadvány emlékeztet arra, hogy a beregszászi járási Nagymuzsaly és Nagybereg helyi önkormányzatai tavaly novemberben engedélyezték a kijevi székhelyű Nadra Ukrajini nemzeti részvénytársaságnak a területükön lévő aranylelőhelyek felderítését és feltárását, valamint a kitermelés folytatását a nagymuzsalyi aranybányában, amit tavaly decemberben jóváhagyott a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) is. A cikk szerint az érintett falvak lakossága körében nagy felháborodást keltett, hogy a nagymuzsalyi önkormányzat bárminemű feltétel nélkül megadta a bányászati jogot a részvénytársaságnak. Az ügyről Jakab Erika beregszászi járási képviselő, a KMKSZ nagymuzsalyi alapszervezetének elnöke egyebek mellett kifejtette: az engedély nehézfém-bányászatot említ, mindenféle feltétel és kritérium nélkül. Ugyanakkor a megkérdezett szakemberek szerint a nehézfémek kitermelését csak ciános módszerrel lehet megvalósítani – tette hozzá –, ami hosszú távon környezeti katasztrófát jelent a környék számára. „Ezért a KMKSZ a legutóbbi járási választmányi ülésén úgy határoztunk, hogy Nagymuzsalyban, Benében, Borzsován és Kovászón is megkezdjük az aláírásgyűjtést a nehézfém-bányászat beindítása ellen” – közölte.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Adieu Merkozy!

Adio Merkozy! Bienvenue Merkollande! Meghalt a király, éljen a király! – így ment ez, mióta föld és a világ, s most sincs másképpen. Van, aki siratja, van, aki alig várta a Merkozy néven elhíresült francia-német vezető páros, Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök olajozottan működő, egyhúron pendülő párosának széthullását, de egy valamiben kevesen kételkednek; mégpedig abban, hogy az elmúlt négy évben e két „államférfi” határozta meg az Európai Unió gazdaságpolitikáját, nem kis mértékben nemcsak a franciák-németek-görögök, hanem bizony a mi mindennapjainkat is. »

Gál Mária
Plágium

Lassan már az analfabéták is föl tudják mondani a szellemi termékek jogvédelmének szabályait, hogyan és miképpen szabad idézni a más dolgozatából, illetve mi a különbség a kisdoktori meg a szakdolgozat között? Mert lopni nem szép dolog – bár mindenki csinálja egy bizonyos tanultsági szint fölött. »

Krebsz János
Ankaro-damaszkuszáltan

Paradoxális oka annak, hogy Törökország régiómenedzseri státusépítése 2011 óta álldogál: éppen Szíria, az az ország, amelyet a közös határon fenyegetően tett-vett haderők csak 1998-ban tudtak meggyőzni arról, hogy jobb, ha nem támogatja a Kurd Munkáspártot. Az Aszad rezsim máris úgy látta, hogy egy Ankarával vívott háború kockázata nem éri meg, hogy a kurdokat felhasználva tartsanak Iránnal együtt sakkban egy NATO-tag és Amerika-barát országot, amely már akkor túl régióhangos volt az ízlésüknek. »

Ady András