A Pilvaxtól a Nyerges-tetőig
ÚMSZ | 2010-03-12 00:34:26
nyomtat | elküld

Nyitott filmstúdió, történelmi játszóház, toborzóprogram és valóságos huszártábor várja a március 15-i nemzeti ünnepre készülődőket Budapesten. A magyar fővárosban már kedden megkezdődtek a családi programok, amelyek hétfőn, a hivatalos állami és ünnepi megemlékezésekkel csúcsosodnak ki.

Idén már általános elfogadottság jellemzi az 1848-as forradalomra és szabadságharcra történő emlékezést: a román parlament a fontos dátum okán szünnapot hirdetett, a helyi és megyei hatóságok, a központi intézmények képviselői pedig részt vesznek a megemlékezéseken – állapította meg tegnap az RMDSZ szövetségi elnöke.

„Ma már képesek vagyunk arra, hogy közös történelmünkben az összekötő és nem a szétválasztó momentumokat keressük” – hangsúlyozta Markó Béla. Közölte: az RMDSZ március 15-én 16 órakor, Marosvásárhelyen, a Székely Vértanúk emlékművénél tartja az 1848-as nemzeti forradalomra és szabadságharcra emlékező országos központi rendezvényét.

Az ünnepségen megemlékeznek a húsz évvel ezelőtti, 1990-es marosvásárhelyi márciusi eseményekről is. A rendezvényen jelen lesz az RMDSZ számos országos és megyei tisztségviselője is.

Gábor Áron-emlékkiállítás
A budapesti Nemzeti Múzeum kertjében interaktív kiállításon elevenedik meg az 1848-as esztendő

Fotó: Kánya Gyöngyvér

A budapesti Nemzeti Múzeum kertjében interaktív kiállításon elevenedik meg az 1848-as esztendő

Az 1848-as forradalom és szabadságharcra történő megemlékezések Erdélyben már tegnap megkezdődtek. Sepsiszentgyörgyön lapzártánkkor a Bod Péter könyvtár Gábor Áron termében Bem apó, Erdély megmentője címmel tartott könyvbemutatóval egybekötött előadást Kedves Gyula budapesti hadtörténész.

Az ünnepségsorozat egyik kiemelkedő rendezvénye ma 19 órától lesz a Székely Nemzeti Múzeumban, ahol megnyílik az In Memoriam Gábor Áron emlékkiállítás, amikor megtekinthetik a háromszéki ágyúöntő Bukarestből hazahozott eredeti ágyúját.

Hétvégén több emlékhelyen zajlanak koszorúzások. Vasárnap 10 órától koszorúznak a Sepsiszentgyörgyhöz tartozó szotyori, majd 12 órakor a kilyéni református temetőkertekben, este 18 órakor pedig ifjúsági istentisztelet lesz a szemerjai református templomban, amit koszorúzás követ Bora István hadnagy sírjánál.

Hétfőn, március 15-én 10 órától kezdődnek a koszorúzások a sepsiszentgyörgyi emlékhelyeknél, a központi ünnepség 15 órától koszorúzással kezdődik az Erzsébet parki 1848–49-es emlékműnél, ahol beszédet mond Édler András RMDSZ parlamenti képviselő, Nagy András az MPP Kovászna megyei ügyvezető elnöke és Füzes Oszkárné Bajtai Erzsébet, a Magyar Köztársaság Romániai nagykövetének felesége.

Este felvonul a Csillagőrző Egyesület, a 11. Székely Huszárezred hagyományőrző csapata és az uzoni Hagyományőrző Huszárok csapata. Ünnepi beszédet mond Antal Árpád polgármester és Tőkés László EP képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

Hargita megyében a hétfői Nyerges-tetői megemlékezés lesz a március 15-i ünnepségek fénypontja. Az eseményen Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke mond köszöntőbeszédet, jelen lesz Kelemen Hunor művelődési miniszter is.

A Pilvax Kolozsváron

Kolozsváron az 1848-as magyar forradalmi megemlékezések vasárnap, március 14-én a Corvinus Pubban berendezett Pilvax kávéház tárlatmegnyitójával, valamint a Kolozsvári Magyar Opera Mária főhadnagy című előadásával kezdődnek. Hétfőn, március 15-én, a nap első felében rezesbandával kísért zászlós felvonulás, ökumenikus istentisztelet, valamint koszorúzás lesz történelmi központban.

Délután a főtéren berendezett forradalmi sétatér, az itt kialakított hangulatos élő szoborpark, valamint korabeli műhelyek lesznek hivatottak a forradalom szellemének felidézésére. Este a a Kolozsvári Állami Magyar Színház bemuitatják a Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag című előadást.

A Petőfi-szobornál kezdődik hétfőn délután a szatmári magyarok március 15-i megemlékezése, ahol a székesegyház kórusa énekel, szavalatok hangzanak el és Schönberger Jenő, megyéspüspök és Sipos Miklós református esperes mond imát. A megemlékezés a színházban folytatódik, ahol Csehi Árpád, az RMDSZ megyei elnöke mond köszöntőt.

Nagyváradon március 14-én, szombaton kezdődnek az 1848-as megemlékezések koszorúzással és ünnepi beszédekkel. Vasárnap a hagyományoknak megfelelően megkoszorúzzák többek közt Rulikowszky Kázmér, Nicolae Bălcecsu, Szacsvay Imre, Petőfi Sándor szobrát. A megemlékezés-sorozat a Hej, páva, hej, páva élő zenés népballadával zárul majd a Nagyváradi Állami Filharmóniában.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Frankie vacsorája

Valakiknek szemet szúrt, nincs különösebb jelentősége, ki volt a nemzetféltő szemfüles, kotnyeles hongazda, fő hogy jól értesült demagóg legyen, szóval valakinek feltűnt és tüstént közhírré kürtölte, hogy az IMF romániai tárgyalódelegációjának vezetője hazánk exkluzív fővárosában a legislegfényűzőbb éttermekben költi el szerénynek nem mondható vacsorkáját. »

Sebestyén Mihály
A kormányos és matrózai

A kelet-európai országok gyakran hasonlítják magukat hajózási eszközökhöz. Például gyorsnaszádhoz. Vagy fregatthoz. Leginkább a kormányosok dicsérik így – mint roma titulálja lónak gebéjét – megrozzant bárkájukat. A kormányos utasításához leginkább a mi hajóskapitányunk ért. Sőt, az szinte románikum, hogy a kormányos kezét-lábát a kapitány mozgatja. Most éppen partra tette. »

Ambrus Attila
Miért érné meg?

Le a kalappal Amerika előtt azért, ahogy lemenedzselte a líbiai hadmozdulatokat! Ahogy hófehéren ment bele a könnyen végtelenné válható konfliktusba (valójában csak a nyitólépéseket tette meg a sakkjátszmában), és éppen ilyen makulátlanul vonult vissza: ha baj van, vigye el a NATO a balhét. Szerintem a globális zsernyáknak ez volt az első igazi katonapolitikailag felnőtt cselekedete: reszkírozott, de nem emelte addig a tétet, hogy nagyot bukjon, ha rajtaveszt. »

Ady András