Politikai megfigyelők szerint Marosvásárhely fekete márciusa voltaképpen ürügyként szolgált az új hatalom számára ahhoz, hogy átmentse a volt Securitatét. Ceauşescu egykori politikai elnyomó gépezete a leggyűlöletesebb intézmény volt, így nyomós okot kellett találni a „kékszeműek” újraaktivizáláshoz. A „magyar veszély” pedig alkalmasnak bizonyult erre.

Húsz év után is sok még a találgatás annak kapcsán, hogy ki is állt az 1990. évi, márciusi marosvásárhelyi zavargások mögött. Az tény, hogy egy héttel Március 16-án a marosvásárhelyi Tudor negyedben randalírozó románok kifogásolták a gyógyszertár magyar feliratát. Másnap dühös hangulatú román tüntetést szerveztek a városban,gaz, két évtized során sem sikerült megtisztítani a hírszerző szolgálatokat a volt szekusoktól).

A marosvásárhelyi pogromkísérletet gondos előkészítés előzte meg. A román politikusok és a román sajtó fokozta acsarkodását az Erdély elszakítására törekvő irredenta, szeparatista, szecesszionista magyarok ellen, e jelzőket éppen Ion Iliescu majd Petre Roman dobta be a köztudatba.

Február elején a marosvásárhelyi postáról uszító szöveget juttattak el telexen a nagyobb románlakta városokba a marosvásárhelyi magyar lakosság „románellenes cselekedeteiről”.

Március elsején a polgári védelem munkaülésén a fekete március megszervezésében fontos szerepet játszó Ioan Judea ezredes. Az Ideiglenes Nemzeti Egységtanács megyei szervezetének elnöke az ország területi épsége elleni veszélyes akcióra figyelmeztetett.

Március 4-én a szélsőségesen nacionalista Vatra Românească gyulafehérvári nagygyűlésén éles kirohanások hangzottak el erdélyi magyar vezetők ellen. A „kulturális szervezet” több városban is megzavarta a március 15-i magyar ünnepségeket, ismeretlen tettesek megrongálták az erdődi Petőfi, a zilahi Wesselényi-szobrot, Fadrusz János alkotását.

Március 15-én Marosvásárhelyen megalakult az Erdélyi Románok Nemzeti Egységpártja (Gheorghe Funar későbbi Román Nemzeti Egységpártja).

Március 16-án a marosvásárhelyi Tudor negyedben randalírozó románok kifogásolták a gyógyszertár magyar feliratát. Másnap dühös hangulatú román tüntetést szerveztek a városban, a felvonulók magyar vért követeltek.

Mindez csak „bevezetője” volt az RMDSZ marosvásárhelyi székháza elleni március 19-i ostromnak.

A „szervezett spontaneitás” bizonyítékai: kiégett busz a leitatott román parasztokat szállító konvojból

Ebben a légkörben csapott össze a város magyar és román lakossága – utóbbiakat a görgényvölgyi román falvakból behozott, leitatott parasztokkal erősítették meg. Bár Iliescuék igyekeztek azt a látszatot kelteni, hogy „az Erdély sorsáért aggódó” román parasztok spontánul cselekedtek, az akció szervezett jellegéhez nem férhet kétség.

A románlakta falvakban már napokkal korábban terjedtek a rémhírek a magyarok románellenes tetteiről, erről beszéltek híveiknek a román papok is. Nekik egyébként fontos szerep jutott a parasztok mozgósításában, amire sokfelé a harangok meghúzásával adták meg a jelet. A libánfalvi, hodáki román parasztok pálinkát és fejenként 500 lejt kaptak.

A szervezők autóbuszokról is gondoskodtak, a felbőszített parasztokat husángokkal látták el, a buszok szabályos menetoszlopba szerveződve, rendőrségi előfutóval érkeztek Marosvásárhelyre. Az RMDSZ helyi és központi vezetői hiába kérték Ion Iliescut, utazzon haladéktalanul a városba, lecsillapítani a kedélyeket, Iliescuék mindezt egy kézlegyintéssel intézték el, arra hivatkozva, hogy uralják a helyzetet.

A helyi román illetékesek a két, egyre dühösebb csoportot csak egy vékony rendőrkordonnal választották szét, amit a románok pillanatok alatt áttörtek. Igaz, a karhatalmisták nem is nagyon igyekeztek ebben megakadályozni őket.

A román igazságszolgáltatás feltűnő gyorsasággal igyekezett elítélni az általa vétkesnek tartott személyeket, már március 29-én elkezdődtek a perek, bár akkorra még nem készült el a kormánybizottság jelentése a történtekről. A bíróság elé állított hét magyar cigány ügyében másnap megszülettek az ítéletek.

Összesen mintegy száz személyt – magyarokat, cigányokat – ítéltek el. A legsúlyosabb büntetést, 10 év szabadságvesztést Cseresznyés Pálra és Barabás Ernőre rótták ki; előbbi Emil Constantinescu államfő kegyelmi rendeletével hat év után szabadult, utóbbinak sikerült még idejében Magyarországra menekülnie.

Az igazi bűnösök viszont büntetlenek maradtak, holott ma már nagyrészt világos, mi is történt azokban a drámai napokban. Amint Markó Béla, az RMDSZ elnöke, a húsz éves évforduló alkalmával fogalmazott: 1990 márciusa a marosvásárhelyi és az erdélyi magyarság egyfajta szabadságharca volt, amely azonban nem azok a románok ellen irányult, akikkel akkor megütköztek, és akiket félrevezettek a szervezők, az uszítók, hanem azok ellen, akik a háttérben szervezkedve meg akarták félemlíteni a magyarságot.

1990 márciusa kísérlet volt egy ellenforradalomra, a demokratikus kibontakozás megállítására. Ha ugyanis sikerült volna véres polgárháborút kirobbantani Romániában, akkor nyilvánvalóan semmivé vált volna az, ami 1989 decemberében elindult.

Hozzászólások

Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!