Az 1989. évi, decemberi rendszerváltás napjaiban, amikor románok, magyarok együtt áldozták életüket a szabadságért és a demokratikus jogállam megteremtéséért, csak igen kevesen gondolták volna, hogy alig három hónappal később már egymás vérét fogják ontani. Ezek a kevesek pedig maguk a fekete március néven elhíresült marosvásárhelyi pogromkísérlet szervezői voltak.

Ma már szinte mindenki egyetért azzal, hogy a húsz évvel ezelőtti marosvásárhelyi véres összetűzést gondosan megszervezték. Míg a közel kétmilliós magyar közösség hetven esztendei jogfosztása után békésen, törvényes eszközökkel, az ideiglenes parlamentben, néma, gyertyás tüntetéseken, megemlékezéseken követelte alapvető nemzetiségi és emberi jogait, addig a román politikusok – nagyon kevés kivétellel – azon voltak, hogy az ország belső stabilitását, területi egységét fenyegető közösségként tüntessék fel a magyarokat és elhitessék a többségi lakossággal azt a képtelenséget, hogy az anyanyelvű oktatás, a kétnyelvű táblák, a szabad anyanyelvhasználat nyomán „az ősi román föld”, Erdély elkerülhetetlenül elszakadna Romániától.

Román politikusok, felelős román központi és helyhatósági tisztségviselők, „kulturális” szervezetek, élükön a Vatra Românească szélsőségesen nacionalista tömörüléssel rémhírekkel táplálták a román közvéleményt a „magyar veszély” kapcsán.

A Vatra Românească, majd a röviddel a pogromkísérlet előtt, 1990. március 15-én megalakult Román Nemzeti Egységpárt akkori elnöke, Radu Ciontea például úton-útfélen terjesztette „az apjától származó figyelmeztetést”, miszerint minden magyar kötelet hord a zsebében, hogy románokat akaszthasson. Román tüntetések zajlottak le, amelyen a résztvevők magyar vért akartak inni, Sütő András, Király Károly, Tőkés László felakasztását követelék. Ebben a hangulatban érkezett el 1990. március 19-e, a marosvásárhelyi „fekete március” tulajdonképpeni első napja.

Fotó: archív

1990. március 20, Marosvásárhely: tájkép – csata közben

Március 19-én román soviniszták szerveztek magyarellenes tüntetést a városban, a görgény-völgyi románlakta településeiről összetoborzott leitatott, nagyrész írni-olvasni sem tudó tömeg részvételével. Ez azonban nem akadályozta meg őket, hogy a szervezők vezetésével letépdessék a magyar feliratokat, a magyar nyelvű rádióadás beszüntetését követeljék.

A felbőszült csőcselék fejszékkel, husángokkal megostromolta az RMDSZ székházát, ahol több mint 70 magyar torlaszolta el magát, közöttük Sütő András is, a rendőrség segítségét kérve. A megvadult támadók betörték a vaskaput, beözönlöttek az udvarra. A magyarok a lépcsőházba menekültek, néhányuknak sikerült a kerítésen keresztülmászva egérutat nyernie.

A bentrekedtek a padláson kerestek menedéket, az ajtót víztartállyal torlaszolták el. Az ostromlók már arra készültek, hogy felgyújtják a padlást, amikor végre megérkezett a helyszínre a rendőrség és a katonaság. Ioan Judea ezredes, az Ideiglenes Nemzeti Egységfront Mars megyei tanácsának elnöke védelmet ígért a magyaroknak, akik levonultak a lépcsőkön, hogy a katonai járműveken elszállítsák őket az ostromgyűrűből.

Az utcára kilépve azonban a feldühödött románok rájuk támadtak, összevissza verték őket, Sütő Andrást fél szemére megvakították, több bordáját eltörték, bal karját is összezúzták. A karhatalmisták mindezt tétlenül szemlélték. Sütőt teherautóval szállították a bukaresti katonakórházba, ahol Ion Iliescu is meglátogatta. Bukarestből a budapesti Honvéd Kórházba került.

Március 20-án hatalmas magyar tömeg tüntetett Marosvásárhely főterén, igazságot követelve. Nem sokkal később, a tér másik oldalán megjelentek a román ellentüntetők első csoportjai is. A hangulat egyre feszültebbé vált, magyar részről többször is telefonáltak Iliescunak, a helyszínre kérve őt, hogy tekintélyével lecsillapítsa a kedélyeket. A cotroceni-i palotából érkezett válasz szerint viszont erre semmi szükség, a helyzetet az illetékesek ellenőrzésük alatt tartják.

A délutáni órákban érkezett meg a leitatott görgény-völgyi román parasztokat szállító buszkonvoj, amelynek utasai botokkal, kaszával, fejszével fegyverkeztek fel. Pillanatok alatt áttörték a vékony és passzív rendőrkordont és rátámadtak a fegyvertelen magyar tüntetőkre, akik a főtéri padokból letört lécekkel védekeztek. A két fél között szabályos állóháború alakult ki. Egy román teherautójával beleszaladt a magyar tüntetőkbe, egy személyt halálra gázolt, majd becsapódott az ortodox templom lépcsőjébe.

Ekkor már őrtüzek égtek a környéken, számos Marosvásárhely környéki magyar többségű településen blokád alá vonták a bevezető utakat a magyarok, mivel a román hadsereg egységei körbezárták a várost és csak a szervezetten érkező románok buszait engedték át.

Megérkeztek a katonai harckocsik is, amelyek ugyan felsorakozva amolyan senkiföldjét teremtettek a két fél között, ám a katonák a járművekben maradtak és meg sem próbálták elejét venni az újabb összecsapásoknak. A románok száma eközben állandóan nőtt, az egyensúly akkor állt helyre, amikor „Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok” csatakiáltással bevonultak a környékbeli romák is.

Éjfél körül megérkeztek a Nyárádmenti székelyek is, ezzel a „csata” sorsa eldőlt, a magyarok javára, annak ellenére, hogy az öt halálos áldozat közül három magyar volt: Gémes Isván sáromberki, Csiport József ernyei és Kiss Zoltán teremiújfalusi lakos. Az áldozatok száma többszázra nőtt.

A következmények azonban még hátravoltak...

Hozzászólások

Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!